A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Maite és Dulce is főszerepeket kaptak!

2017.08.09. 12:08, Viki

Már jó pár napja lehet tudni, hogy Dulce és Maite is főszerepet kaptak, és bár nem ugyanabban a szériában, még csak nem is ugyanannál a tévétársaságnál, de hasonló felépítésű történetekben! :) Először is, még június 27-én Dulce aláírta a szerződését az Imagen TV-vel, ezzel maga mögött hagyva a Televisa társaságnál töltött éveit. A Papis Muy Padres című sorozat lényegében három apukáról szól, akik mindig összefutnak az iskola bejáratánál, és olyan kérdésekkel fog foglalkozni a telenovella, mint barátság, a szülő-gyerek kapcsolat, szerelem, konfliktusok és változó társadalmi szerepek. Ebben kapta meg az egyik női főszerepet Dulce, mégpedig Victor González oldalán. A szerződés aláírásáról hoztam fotókat, eléritek a fenti képre kattintva. Amúgy nagyon örülök a főszerepének, bár az is tény, hogy így még kevesebb esély van RBD újraegyesülésre, de ki tudja? Valahogy meg lehet oldani, ha nagyon akarják! :)

Maite pedig maradt a Televisa berkeiben, mondjuk ott is pletykálták, hogy esetleg átmegy máshova, de gondolom, túl csábító volt számára a Papá a Toda Madre női főszerepe. Eduardo Meza, a telenovella producere sikeresen meggyőzte a színésznőt! Július végén lett hivatalosan bejelentve. Kaptunk is egy interjúrészletet Maitéval, aminek a lényegét florerr lefordította nekünk!

  • Maite Perroni lesz a női főszereplője a Papá a Toda Madre című Televisa-sorozatnak Sebastian Rulli oldalán.
  • Az interjúban Maite kifejti, hogy mennyire szimpatikus neki az új szerepe, hogy mennyire örül annak, hogy újra együtt dolgozhat egy nagyszerű stábbal Benjamin Cann rendezése alatt. Azzal a stábbal, akikkel már a Antes muerta que Lichita forgatásai alatt volt szerencséje együtt dolgozni.
  • Sebastian-nal kapcsolatban: "Egy nagyszerű barát, egy kedves jóbarát, akivel most először lesz lehetőségem arra, hogy együtt dolgozhassak, mert nagyon régóta barátok vagyunk és nagyon szeretjük egymást. De SOHASEM szerepeltünk együtt a képernyőkön."
  • Reneé lesz a sorozatbeli neve.
  • A sorozat arra fog összpontosítani, hogy bemutassa a társadalmi változásokat a hagyományos családszemlélethez képest. Azt kívánja bemutatni, hogyan tud egy dolgozó nő érvényesülni. Illetve hogyan változhat meg a férfi szerepe is a hagyományos felfogáshoz viszonyítva, ahol a férfi/apa a kenyérkereső fél, és a nő/anya otthon van és a háztartással foglalkozik.
  • Teljesen gondtalan az élete, amíg meg nem ismerkedik Sebastian Rulli karakterével, akinek meglepő módon van egy kislánya.
  • Egy magánvállalkozó, egy olyan nő, akinek nem célja, hogy megházasodjon, hogy gyerekei lehessenek, egy nő, akinek a karrier a mindene. De mindez megváltozik, amikor megismerkedik a Nagy Ő-vel. Találkozások és félreértések várnak a főszereplőkre. Reneé meg fogja tanulni azt, hogyan engedje szabaddá az érzelmeit és mutassa meg a gyengeségeit.
  • A zenei karrierjéről: Nem szeretné vegyíteni a színészi és zenei karrierjét, mert a kettőt egymástól teljesen eltérőnek tartja. Hiszen mindkettőben eltérő irányokat képvisel, és úgy érzi, hogy a zenei téren nagyon világos, hogy milyen műfajt képvisel, és nem szeretné azt a színészi karrierjével vegyíteni. Szeretne arra koncentrálni, hogy életet adhasson ennek az új karakternek, és hogy mellette tovább dolgozhasson a soron következő kislemezén, ami készülőben van. Nem szeretné, ha az egyik a másik rovására menne.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG