A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Sajtótájékoztató a Metropólitan színházban

2017.02.09. 16:09, Viki

Dulcéról hoztam most igencsak friss képeket, ugyanis a színész-énekesnő a tegnapi nap folyamán sajtótájékoztatót tartott a Metropólitan színházban, ahol március 24-én lesz egy nagyszabású koncertje. Jó sok képet hoztam nektek a rendezvényről, sőt a teljes sajtótájékoztatót elhoztam videón. Többek között az is kiderült ezen az eseményen, hogy kapunk egy mini-RBD találkozót, ugyanis a koncert egyik meghívott sztárfellépője Christian Chávez. Garantáltan fognak duettezni, én meg már alig várom!

Christopher otthoni táncolása

2017.02.09. 13:10, Viki

Christopherről még január végén az édesanyja töltött fel egy rövid videót a Twitterre, amiben a fia örömtelien táncol egy bulizós slágerre. Nem lehet nem vigyorogva nézni ezt a 25 másodpercet. Nagyon aranyos!

Soy Tour teljes koncert - Caseros, Buenos Aires 2017

2017.02.06. 11:57, Viki

Decemberben elkezdtem teljes koncerteket közzétenni! Eddig sikerült egy Teen Angelst és egy RBD koncertet megosztanom veletek, mindkettőt decemberben. Szóval már épp ideje volt egy újabbat hoznom. És mivel most ismét Teen Angels téma volt soron, még kapóra is jött ez az új csoda! Ugyanis a TA egykori tagja, Lali Espósito a tegnapi nap folyamán adott egy fergeteges koncertet a Soy Tour keretein belül Caseros városában Buenos Airesben. Még nem néztem végig, csak tekergetve, de úristen!!! Elképesztően jónak tűnik, alig várom, hogy végignézzem! És nem, természetesen nem rajongói felvétel, hanem egy nagyon is élvezhető profi operatőri munka eredménye több kameraállással! Ki lehetne adni DVD-n! Valahol 5-6 perc környékén vannak problémák, de nem olyan zavaró! Online közvetítés esetén az ilyen előfordul. És természetesen összegyűjtöttem pár fotót is, a fenti képre kattintva eléritek őket! Jó szórakozást!

Eugenia stúdióban - City of Stars cover

2017.02.04. 01:40, Viki

Eugenia Suárez néhány órával ezelőtt tette fel a lent látható felvételt az Instagram oldalára. Újabb dalt/dalokat énekelt fel Willie Lorenzo stúdiójában. Ezúttal a La La Land (Kaliforniai álom) című film egyik betétdalából kaptunk egy részletet. China imádja ezt a filmet, nem is csoda, hogy covert készített a film egyik dalából. Csak részletet kaptunk, legalábbis egyelőre, de már most nem bírok betelni vele. Alig várom, hogy teljes hosszában hallhassam. Remélem, megjelenik úgy is!

Cortá por Lozano - Lali fóbiái magyar felirattal

2017.02.02. 11:03, Viki

Most ismét egy magyar felirattal ellátott videót hoztam nektek, amit ismét florerr-nek köszönhetünk. Lali január 24-én vendégeskedett a Cortá por Lozano műsorban. Összesen kb. 25 perces interjú készült vele, beleszőve "játékokat". Most egy kis részletét láthatjátok ennek, mégpedig azt, amikor Lali fóbiáit elemzik. Még az egyik volt szerelme is szóba került. Nagyon érdekes, nézzétek meg!

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG