A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Negyedik kinézet

2017.01.31. 17:03, Viki
Címkék: oldal

Nos, kicsivel több mint 2 hónap után új design került fel az oldalra, amit ezúttal drága barátnőm, Rose készített el, Efruse alapkódját felhasználva. Csodás lett, nem tudok betelni vele! Ezt a két képet pedig, ami rákerült a fejlécre, különösen imádom az együttesekről, olyan kis bohókás mindkét fotó. A képek, illetve a színvilág miatt is kijelenthetem, az oldalon már átmegyünk kicsit a tavaszba. Nem is baj, a borongós idő miatt szerintem még jó is, hogy a vidámabb színek dominálnak. Még egy dolog: a nyitás óta most először került fel Eugenia a fejlécre, az eddigi designokon mindig Rocío volt látható ötödik tagként a Teen Angelsnél, most viszont az "eredeti" csapat keveredett fel a designra. <3

Open magazin fotósorozat

2017.01.31. 14:31, Viki

Még decemberben beszámoltam nektek arról, hogy az év utolsó hónapjában Dulce kerül az Open magazin címlapjára, amihez fotósorozat is készült. Egy backstage videót osztottam meg veletek akkor a fotózásról, most pedig örömmel jelentem be, hogy végre megjelent a teljes fotósorozat, és már fel is tettem a képeket a galériába kiváló minőségben! Érdemes megnézni őket, Dul meseszép a képeken!

Így készült a Boomerang

2017.01.30. 18:49, Viki

Na, megtörve az RBD-csapatról szóló bejegyzések vonalát, elhoztam egy 2 perces kulisszavideót, ami Lali hivatalos youtube oldalára került fel két nappal ezelőtt. Lényegében betekintést kapunk általa a Boomerang videóklip forgatási munkálataiba. Komolyan mondom, talán még a klipnél is szórakoztatóbb ez a kis felvétel, ami szerintem nagy szó, ha figyelembe vesszük, milyen mókásra sikeredett maga a videó, ami még szeptemberben jelent meg, és ugyebár korábban közzétettem. Ezt a BTS-t semmiképp ne hagyjátok ki!

Anahí idei első nyilvános megjelenése

2017.01.30. 18:24, Viki
Címkék: rbd anahí képek videó

Az RBD-s szépség január 17-én adott életet első gyermekének, Manuelnek, azonban néhány nappal később, pontosabban január 22-én már férje oldalán jelent meg Chiapa de Corzo városában. Manuel Velasco ugyebár Chiapas állam kormányzója 2012 óta, és Anahí jó néhány eseményen meg szokott jelenni párja mellett. Elképesztő, hogy öt nappal a szülés után már ilyen jól néz ki az újdonsült anyuka. Mondjuk ügyesen is öltözött fel, hiszen egy bővebb szabású fekete felsőt vett magára. A fenti ikonra kattintva elérhetitek a képeket, amiket összegyűjtöttem, emellett egy rövid videót is hoztam, amiben feltűnik Any is.

El Padre De Todos Los Eventos 2017

2017.01.30. 17:11, Viki

Most január 28-án tartották az El Padre De Todos Los Eventos eseményt, és az Oye 89.7 rádió szervezésének köszönhetően mini-koncertek is voltak a rendezvényen, aminek keretein belül két RBD-s hölgy is fellépett. Maite és Dulce is 3-3 dalt adtak elő. A fenti ikonra kattintva néhány Maitéról készült képet érhettek el, illetve a fellépését is megnézhetitek az ide beillesztett videóban. Mindössze a nyitódalt nem tudom közzétenni, aminél le lett tiltva a hangsáv a youtube-on. Amúgy az Adicta című számával kezdte a mini-koncertet, utána jött a Love, majd pedig a Tu y Yo, de ezeket már ugyebár meg tudjátok nézni ti is.

És akkor nyilván Dulcéról is hoztam pár fotót. Az ő dallistája pedig: Inevitable, No Sé Llorar és Volvamos. A No Sé Llorar az egyik kedvenc dalom, és mindig isteni élőben hallani tőle! Nektek mi a véleményetek a lányok kis koncertjeiről?

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG