91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)
Elite
2 hely!
Chat
Információ
Szerkesztő: Viki Design: Rose {#04} Egyéb kód: Efruse Téma: RBD & Teen Angels Nyitás: 2016.03.15.
Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.
Pénteken jelent meg Christian új dala, a Tóxico, egyúttal pedig a klipet is megkaptuk hozzá! Már tavaly év elején énekelt egy élő bejelentkezése alkalmával pár sort a dalból, de aztán várhattuk egész évben, hogy megjelenjen. Most végre megkaptuk, én pedig nem tudok betelni vele! A dal maga a csoda, a klip pedig nincs túlbonyolítva, de azért egy ponton rendesen üt! Teljesen átadja, miről szól a szám. Remélem, idén kiad egy új albumot Chris, mert hiányzik a zenei piacról, de nagyon! Ez most egy szép visszatérés, mindenesetre! Érdekesség, hogy a klipben Natalia Téllez látható még, aki ugyebár Christopher Uckermann volt barátnője! Christiannal meg nagyon jóban vannak, nem is csoda, hogy felkérte a színésznőt, hogy szerepeljen ebben a videóban. Igen, Natalia egy szép kis közös pont a két RBD-s úrnál. :D
Január 25-én Christopher részt vett az El tamaño sí importa című film mexikói premierjén, ráadásul nem egyedül. Vele volt Ana Serradilla színésznő is, akivel tavaly november óta egy párt alkotnak. Legalábbis akkor vette kezdetét a románcuk, amit most ezen a premieren már hivatalosan is szerelemként könyveltek el a velük készült interjúkban a vörös szőnyegen. Novemberben még csak az elején voltak a dolognak. Ez érthető is, hiszen Christopher csak októberben vetett véget két éve tartó kapcsolatának Natalia Téllez színésznővel. A mostani premieren Ucker és Ana csak úgy ragyogtak a boldogságtól, valóban szépek együtt! Hoztam néhány képet az eseményről, megnézhetitek őket a fenti ikonra kattintva!
Van 1-2 apróbb hír, meg néhány fotó, amit nemsokára megosztok veletek, most azonban egy komplex bejegyzést hoztam az egyik volt RBD tagról, Christian Chávezről. Bár 2014-es videókról van szó, de mégiscsak úgy érzem, meg kell osztanom veletek, pláne most, hogy a jelek szerint Chris új száma és klipje, a Tóxico most pénteken fog megjelenni!!! Gondoltam, összeszedem a több mint 2 évvel ezelőtti videócsomagot, és szépen rátok zúdítom. Christian 2014 augusztusától az év decemberéig részt vett a Your Face Sounds Familiar című showműsorban, ami lényegében nálunk a Sztárban sztár műsornak felel meg. Jó sok előadót elevenített meg Christian, nézzük a videókat hétről hétre!!! Semmiképp ne hagyjátok ki, nagyon ügyes volt. Az első héten Ricky Martin bőrébe bújt, és előadta a Livin' La Vida Loca című dalát. Minden héten hét fellépő volt - nem esett ki senki -, de a sorrendet mindig megtudtuk. Ezzel a produkciójával hatodik lett. Lent a többit is linkelem! Komolyan meg kell néznetek!
Ráadásul a nagy fináléban az összes versenyző egy fantasztikus kórussal előadta borzongatóan szépen a Michael Jackson és Lionel Richie által közösen szerzett We Are the World című dalt. Tényleg hidegrázós, Christian pedig elképesztő!
Újabb RBD tag lett szülő! Alfonso első gyermeke még tavaly szeptemberben született meg, most pedig megkaptuk a csodahírt, hogy Anahí kisfia is a világra jött! Maga a színész-énekesnő erősítette meg a hírt Instagramon. Egy tündéri fotót is tett fel a kicsiről. Oké, nem sok látszik a babából, de annyira édes, ahogy Anahí és a férje is fogják a pici kis kezét. Három új képet töltöttem fel a galériába, amiket maga a színésznő tett fel. Az egyiken a párjával látható, a második a szülés előtt nem sokkal készült, a harmadik pedig ez a bizonyos "közös" fotó. Eléritek az albumot a fenti képre kattintva. Amúgy a legújabb képhez, amin a gyermek is rajta van, ezt a szöveget írta.
Üdvözlünk életünk szerelme!
MANUEL - 2017. január 17., este 10:36
Tuxtla gtz - chiapas.
ISTEN OLYAN JÓ ❤️
Eugeniáról már hoztam egy magyar feliratos videót, és úgy érzem, a másik két Teen Angels hölgyemény se maradjon ki a mai frissítésből, így mind Laliról, mind pedig Rocióról hoztam pár dolgot. Laliról igencsak friss fotókat töltöttem fel a galériába, ugyanis tegnap megjelent a Nieve Negra című film premierjén. A fenti képre kattintva megnézhetitek a képeket. Amúgy a napokban végre bevallotta a színész-énekesnő, hogy egy párt alkot Santiago Mocorrea zenei producerrel. Sokáig tagadta, azonban a Pronto magazin címlapként hozott le közös nyaraláson készült paparazzi fotókat, így Lali már nem tagadta tovább. A fotókat én nem szándékozom közzétenni az oldalon, mert bár vigyázhattak volna jobban, hogy ne fotózzák le őket, de mégiscsak magánéleti kategóriába sorolom a bikinis képeket, és ezért nem osztom meg. Remélem, megértitek.
Rochiról nincs sok újdonság. Lényegében az általa megosztott személyes fotókból és infókból merítkezve eddig annyit lehet leszűrni, hogy a legnagyobb boldogságban éldegél a párjával, Milton Cámarával és közös kislányukkal, Lupéval. December 30-án pedig sokkal rövidebbre vágatta a haját - majd hozok személyes képeket, hogy lássátok -, illetve 2017-re még több új zenét ígér. Erre ékes bizonyíték lehet, hogy decemberben kaptunk tőle három 1 perces videót is, melyeken részleteket hallhatunk a feldolgozásaiból, amiket gitárral kísér. Remélem, teljes verziót is kapunk majd hozzájuk, mert nagyon jó coverek lettek. Nektek melyik tetszik a legjobban Nem mellesleg a bekezdés feletti fotóra kattintva eléritek egy róla készült 2014-es fotósorozat képeit. Ez az egyik kedvenc fotósorozatom Rochiról, erősen bízom benne, hogy hamarosan ismét készülnek róla profi fotós általi képek.