A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Papá a toda madre sajtóbemutató + bővített előzetes

2017.10.20. 16:56, Viki

Néha még nekem is sikerül úgy frissítenem, hogy rendkívül új hírrel érkezem! A Papá a toda madre telenovella most vasárnap, október 22-én veszi kezdetét Mexikóban, és tegnap tartották meg a sajtóbemutatót. Az eseményről hoztam fotókat, illetve megkaptuk a sorozat bővített előzetesét is, ami 9 percet jelent!!! Csekkoljátok, egyre jobban tetszik a telenovella! Maite és Sebastián Rulli remek párost fognak alkotni, most már ehhez kétség sem férhet!

China Suárez: Fő célom az életben, hogy nagyszerű anya legyek

2017.10.14. 14:33, Viki

Euge-ról utoljára nyár végén adtam hírt, amikor kiírtam, hogy a második gyermekét várja és már négy hónapos terhes. Azóta nem is nagyon tudtam volna mit kiírni azon kívül, hogy nyaralt egy keveset a színész-énekesnő. Most viszont végre hoztam egy friss fotósorozatot (eléritek a csodás pocakos képeket a fenti képre kattintva), és pluszba még egy interjúfordítással is kedveskedem nektek, ugyanis China került fel a Gente magazin október 10-én megjelent számának címlapjára, ráadásul interjút is készítettek vele, amikor már a terhessége 21. hetében járt. A cikk bevezetőszövegét nem fordítom le, csak az interjút. Az interjú végén pedig egy backstage videót is csekkolhattok a fotózásról!

Mindig fiatal anyuka szerettél volna lenni?
Eugenia: Készen álltam, mert gyerekkorom óta ezt akartam. Nekem az számít, hogy holnap a lányom azt mondja nekem, hogy jó édesanya voltam. A többi pedig...hogy azt gondolják, jó vagy rossz színésznő vagyok-e, nem fontos. Sokkal elegánsabb lenne, ha azt mondanám, az életem a filmezés, de arra kell koncentrálnom, hogy a lehető legjobb anya legyek.

Néhány nappal ezelőtt Florencia Peña azt mondta, "A gyerekeim tudják, hogy nem vagyok teljes munkaidőben anya." A te esetedben ez fordítva van?
Eugenia: Nézd, én próbálok mindig Rufival lenni, mert akkor jobban érzem magam. A különlét segít nekem, mert azokra a napokra időzítem a munkát és a feladataim elvégzését, amikor az apjával van. Úgy vélem, ez praktikus, mert folytatja a szokásait.

Félős édesanya vagy?
Eugenia: Ezt nem mondanám...van pár rögeszmém. Nem tudom, hogy ezek kényszerbetegségek-e. Nem indítom el az autót, ha az ülés nincs megfelelően rögzítve. Mindent ellenőrzök. Nem félek, de óvatos vagyok.

Mi volt a szüleid szerepköre, amikor te gyerek voltál?
Eugenia: Megvolt az egyensúly. Apa szigorú volt, anya engedékenyebb. Apa (Guillermo, már elhunyt) egy nagy hippi volt, állandóan változtatta a munkahelyét. Neki nem volt főiskolai diplomája, de mindig dolgozott. Ezért nem érdekelte soha, hogy én tanultam. Anya viszont akarta... Az öregem észrevette, hogy szerettem egész nap táncolni és énekelni. Mindig nagyon bízott bennem. Ellenben anya azt mondta, "Lányom, több ezer lány van, akik tanulnak és több tehetségük van, mint neked..."

Idealizáltad az öregedet...
Eugenia: És...apa látott engem, nevetett és dicsérte a személyiségemet. Azt mesélte nekem, hogy hároméves koromban, amikor valaki közeledett felém, megszorítottam a kezét, hogy ne érhessenek hozzám: "Nem szereti, ha megérintik." Azt mondta, tetszett neki, ahogy viselkedtem. Ugyancsak ő volt az, aki belém nevelte a fegyelmet, a pontosságot, hogy ne játsszak mások idejével.

Hol jelölöd meg a határokat Rufinának?
Eugenia: Mindig mondom neked, nagyon könnyű Rufi édesanyjának lenni. De szabtam határokat. Mindig ez van, nincs túl sok türelmem. Nem hiszem, hogy az jó, ha ő azt mondja, "mit gondolsz, elmegyünk...", én pedig azt felelem, "Nem, én vagyok a szülő. Amit te 4 évesen gondolsz, nem mérvadó." Ilyesmi a módszerem, de mindig szeretettel. Egyáltalán nem manipulál, de nagyon erős a személyisége. Amikor nem akar valamit, megmakacsolja magát. De úgy öltözik fel, ahogy mondom, ebben nem dönt. Számomra az a fajta szabadság nem működik jól.

Szerinted a te és Cabré nyomába léphet a színjátszásban? (Nicolás Cabré színész Rufina apja - szerk.)
Eugenia: Igen, teljes mértékben...ezt imádom. Ebben nincs kikötésem. Nagyon boldog voltam, amikor 10 éves koromban dolgozni kezdtem. Nem volt rossz élményem. Amikor a szüleid a közelben vannak és veled tartanak, aranyos. Rufina velem tart a munkába, és azt mondja, "Anya, olyan akarok lenni, mint te.",  vagy eszi a tacót és azt mondja, "Milyen gyönyörű vagy!", esetleg azt, hogy "Ez nem passzol hozzád." Egy másik napon pedig felveszek egy szoknyát, és közli, hogy "Anya, te így fogsz bemenni? Ez olyan, mint egy szemetes zsák." De nincs az az otromba stílusa, az biztos.

Azt mondod, téged csak az érdekel, hogy a legjobb anya legyél. Került valamibe, hogy a családod Vicuna-hoz csatlakozzon? (Benjamín Vicuña a párja, most tőle vár gyermeket - szerk.)
Eugenia: A miénk nagyon kevésbe... Rufi gyakorlatilag megkérdezett engem, mert elérték a bejárati integetést. És Benja megkapóbb, mint bárki más. De az világos számára, hogy ki az édesanyja és ki az édesapja, illetve kik az ő párjaik. Szerintem már jó ideje, hogy különváltam, és Rufinának sem épp a tipikus család képe van meg: mindig kettesben élt velem vagy az apjánál volt. Ki kell vennünk a drámázást mindenből.

Mi a felállás a házadban?
Eugenia: Van egyfajta szerződés, mely szerint én nevelem a lányom, Benja pedig a saját gyerekeit. A srácok boldogok. Ez az, ami sérelmeket vagy terheket róhat ránk, amikor a dolgok szóba kerülnek. Mindig próbálok távol lenni a dramatizálástól, ezt pedig Rufi így rögzíti magában.

Mikor volt az a pillanat, amikor eldöntötted, Vicuna lesz a második gyermeked apja?
Eugenia: Ez csak úgy jött magától. Benjamín olyasvalamit adott nekem, amim sosem volt az életben, mégpedig a stabilitást. Nem vagyok őrült, de hajlamos vagyok repkedni. Mindig azt gondoltam, boldog lehetek valakivel vagy épp senkivel, ez pedig segített, hogy sose legyek depressziós. De ő letette a lábam a talajra. Ez a családi dolog és a ragaszkodás, ami nagyon nagy nyugalmat ad nekem.

Gondolod, hogy a hormonokat meg tudod most gátolni magadban?
Eugenia: Nem tudom, hogy csökkenni fog-e, mert nagyon intenzív vagyok, ezt pedig táplálni kell. Amikor hazajön, hagy egy üzenetet vagy hoz virágot. És én is hasonlóan teszek. Az ilyesmitől oda vagyok, szükségem van erre. Szerencsére Benja ilyen. Mindig figyel rám, elraktározza a hallottakat, ez sokat jelent nekem. Nem találok ebben semmi hibát.

El tudom képzelni, hogy figyelted őt apaszerepben.
Eugenia: Igen, természetesen. És ebben a szerepben ő álomszerű. Annyira csodálom őt. Látva őt eszembe jut, hogy nem kell panaszkodnom butaságokat illetően. Ő tart engem a földön, minden értelemben. Amikor látom őt a gyerekekkel, meghalok. Annyira édes, figyelmes, szeretetteljes. Ebbe is szerelmes lettem. Az első naptól kezdve. Ez túl jó.

Meglepődtél a lánykérésen?
Eugenia: Igen, én...én olyan irányító típus vagyok. Mindig azt hittem, észre fogom venni, amikor eljön az a nap. És ő akkor ragadott meg, amikor a legkevésbé számítottam rá. A családja birtokán voltunk, Chilében, ott szegezte nekem a kérdést. Pulcsit viseltem, ő pedig hirtelen térdre ereszkedett. A legszebb dolog a család volt: mind ünnepeltek velünk. Elképesztően romantikus volt.

Korábban nem akartál férjhez menni. Mit tett Benjamín, hogy meggondoltad magad?
Eugenia: Előtte feleslegesnek tartottam a papírt. De amikor találkoztam Benjával, mindketten azt mondtuk, "Veled házasságra tudnék lépni." Szeretem a hagyományos családot, de az életben nem mindig azt teszed, amit akarsz, hanem amit tudsz. Amíg a lányom boldog, addig én is. Egy nap ráébredtem, Benja mellett szeretném leélni az egész életemet.

The Utopia - Crash and Burn előzetes

2017.10.14. 12:26, Viki

Augusztusban kaptuk az utolsó életjelet Gastón felől, már ami a zenélést illeti. Akkor egy spanyol nyelvű dalba engedett betekintést 1 percben. Ezúttal egy angol nyelvűből kaptunk egy irtó rövid, mindössze 10 másodperces részletet, amiben ráadásul Gas hangját nem lehet hallani. De a semminél határozottan jobb, ráadásul most már konkrétumot is ki tudok írni: a Crash and Burn című dal október 27-én jelenik meg teljes egészében, október 20-tól elő lehet rendelni a az első kislemezüket. Alig várom, hogy egyre több dal jelenjen meg a bandától, és bízom benne, hogy ők is járogatnak majd fellépni sok helyre, ahogy Rocío. :)

Una Na videoklip + otthoni táncolás

2017.10.14. 11:52, Viki

Még szeptember 19-én megkaptuk Lali legújabb dalához, az Una Na-hoz a klipet, amivel nem tudok betelni. Igazán nyáridéző hangulata van (szinte nem is fázom annyira, amikor megnézem :D), a koreográfiát imádom benne, a színész-énekesnő egyébként is zseniálisan tud táncolni, a dal továbbra is fülbemászó, a videóban pedig Lali csodaszép, pláne abban a kék ruhában! <3 A második videó pedig még nagyon friss, hiszen tegnap töltött fel három részletet, amit én egybefűzve töltöttem fel YouTube-ra. Az Una Na-ra táncol, ezerrel készül a novemberi koncertjeire. A videókat otthon rögzítette, és jelezte is a hozzászólásában, hogy még fent van a szülinapi díszítés. :D Csekkoljátok őket!

  

WATT magazin fotózás backstage

2017.10.14. 11:42, Viki

Van bőven pótolnivalóm Rochi-t tekintve, hiszen elképesztően felpörgött minden körülötte, mióta megjelent az első albuma október 6-án. Sőt már előtte is, hiszen a promóciót korábban elkezdte. Mind a 10 dal csodás, közzé fogom tenni őket. Ami azt illeti, kb. 3-4 bejegyzésre fogom szétosztani a dolgokat, annyi mindent kell róla kitennem. Igyekszem is majd, most viszont "csak" egy rövid videót hozok, mégpedig egy fotózásról a WATT magazin októberi-novemberi kiadásaihoz. Alig várom a képeket! Csekkoljátok a videót, Rochi gyönyörű!

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.