A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Anahí a szülés után ismét bombaformában

2017.03.05. 08:39, Viki
Címkék: rbd anahí hír képek

Ugyebár a gyönyörű színész-énekesnő január 17-én hozta világra első gyermekét, amiről be is számoltam itt az oldalon. Most pedig már arról írhatok, hogy újra ugyanúgy néz ki, mint a terhessége előtt. Nagyon durva! Any néhány órával ezelőtt töltött fel egy edzőtermi képet magáról, amin tökéletesen látszik, milyen remekül néz ki! A fenti képre kattintva eléritek a fotót. Szöveget is írt a képhez!

Visszatérés!! 1 hónap 2 hét 3 nap. #próbálkozztovább

Először is minden elismerésem kedvencünknek! Másodszor pedig máris rengetegen spekulálnak, hogy vajon mi hajtotta ennyire előre, hogy ilyen rövid időn belül visszanyerje az alakját. A legtöbben arra tippelnek, hogy mivel tavaly az új albuma megjelenését követően nem tudott igazán fellépéseket beiktatni, talán most érzi, hogy eljött az ideje. Vagy új sorozat áll a háttérben? Esetleg szimplán csak jobban érzi magát így a bőrében? Fene tudja. Mindenesetre, hűűű! :D

Hírcsokor az RBD tagokról

2017.02.17. 12:38, Viki

Nos, összegyűlt pár dolog néhány RBD tagról. És van néhány külön bejegyzésre való hír, azonban úgy gondoltam, hogy egy részét összegyűjtve egybe zúdítom rátok. Lássunk is hozzá!

  • Christian Chávez február 9-én a CEA Televisa szervezésében leült egy kb. 1 órás élő Facebook bejelentkezős interjúra. Ide kattintva megnézhetitek! Spanyolul beszélők természetesen előnyben!
  • Mr. Chávez duettet énekel fel Tati Zaqui énekesnővel, és előbb meg fog jelenni, mint hinnénk.
  • Christian a napokban Chiapasba fog utazni, hogy megölelgesse Anahí kisfiát, akit az unokaöccsének tekint.
  • Ha már szóba került Any kisfia, akkor kaptunk a szépséges anyukától egy rövid videót, amiben agyonpuszilgatja a kis Manuelt. Itt megnézhetitek!
  • Maite a Love Tour keretein belül március 31-én ellátogat Irapuato városába, Mexikóba. Az énekesnő már Twitteren elkezdte promótálni a koncertet.
  • Július elején pedig bensőséges fellépése lesz Brazíliában, konkrétan Rio de Janeiro és Sao Paulo városokban. Ráadásul meghívott, különleges vendég lesz Daniel Arenas, akivel a Macska telenovellában játszott együtt Maite. Igazi VIP élményt ígérnek!
  • Ms. Perroni fogja vezetni az idei TVyNovelas-díjátadót Cristián de la Fuente társaságában, ami lényegében a mexikói sorozatok Emmy-díjátadójának felel meg.
  • Dulce María a világkörüli turnéjához felfedett néhány helyszínt és dátumot. Ugyebár március 24-én a Metropólitan színházban lesz egy nagyszabású koncertje, aztán júliusban beveszi Brazíliát. A hónap elején 2-9. között olyan városokban lép fel, mint Rio de Janeiro, Curitiba, Porto Alegre, Sao Paulo és Madrid.
  • Poncho júliusban részt vesz egy rajongói találkozón Sao Paulóban. Konkrétan a Daydream Con nevezetűn, ami július 15-16-án lesz megtartva. Alfonsón kívül két név lett megerősítve, mint vendég. Ed Westwick és Daniel Sharman is ott lesznek. Portugál nyelven itt találtok infókat.

Anahí idei első nyilvános megjelenése

2017.01.30. 18:24, Viki
Címkék: rbd anahí képek videó

Az RBD-s szépség január 17-én adott életet első gyermekének, Manuelnek, azonban néhány nappal később, pontosabban január 22-én már férje oldalán jelent meg Chiapa de Corzo városában. Manuel Velasco ugyebár Chiapas állam kormányzója 2012 óta, és Anahí jó néhány eseményen meg szokott jelenni párja mellett. Elképesztő, hogy öt nappal a szülés után már ilyen jól néz ki az újdonsült anyuka. Mondjuk ügyesen is öltözött fel, hiszen egy bővebb szabású fekete felsőt vett magára. A fenti ikonra kattintva elérhetitek a képeket, amiket összegyűjtöttem, emellett egy rövid videót is hoztam, amiben feltűnik Any is.

Megszületett Anahí kisfia!!!

2017.01.19. 22:35, Viki
Címkék: rbd anahí képek hír

Újabb RBD tag lett szülő! Alfonso első gyermeke még tavaly szeptemberben született meg, most pedig megkaptuk a csodahírt, hogy Anahí kisfia is a világra jött! Maga a színész-énekesnő erősítette meg a hírt Instagramon. Egy tündéri fotót is tett fel a kicsiről. Oké, nem sok látszik a babából, de annyira édes, ahogy Anahí és a férje is fogják a pici kis kezét. Három új képet töltöttem fel a galériába, amiket maga a színésznő tett fel. Az egyiken a párjával látható, a második a szülés előtt nem sokkal készült, a harmadik pedig ez a bizonyos "közös" fotó. Eléritek az albumot a fenti képre kattintva. Amúgy a legújabb képhez, amin a gyermek is rajta van, ezt a szöveget írta.

Üdvözlünk életünk szerelme!
MANUEL - 2017. január 17., este 10:36
Tuxtla gtz - chiapas.
ISTEN OLYAN JÓ ❤️

Televisa 2010 - Por Estar Juntos Un Ano Mas

2017.01.06. 10:07, Viki

Még egy kis újévi örömöt szeretnék csempészni az oldalra. A Televisa sorozatgyártó társasága majdnem minden év végén meg szokta lepni a nézőket egy amolyan "köszönjük, hogy idén is velünk voltatok" videóval. Ezekben a videókban évről évre a csatorna hírességei tűnnek fel és énekelnek benne együtt. Most a 2010-es videót hoztam el, amiben négy RBD-s is tiszteletét tette, sőt közülük hárman szólórészt is énekeltek. Először 0:54-nél Dulce dalol el egy sort, rögtön utána halljuk Anahí hangját, aki később 1:43-nál el is énekli a saját sorát, akit Maite követ. Poncho ugyan szólósort nem kapott, de 2:49-nél Sebastián Zurita társaságában látható. Amúgy a felvételen olyan tehetségek tűnnek fel, mint Lucero, Angelique Boyer, Sebastián Rulli, Aarón Diaz, César Évora, Helena Rojo, Danna Paola, José Ron, Silvia Navarro, Fernando Colunga, Eric del Castillo és még sorolhatnám. Minden színészgeneráció helyet kapott a videóban, ez a dal pedig szerintem borzongatóan jó. Eddig még egyszer nem sikerült anélkül végighallgatnom, hogy jó értelemben ne rázott volna ki tőle a hideg, sőt bevallom, a szám bizonyos pontjain a könnycseppjeimet is olykor törölgetnem kell. Szerintem igazi zenei katarzist tud nyújtani. És elképesztően jó látni a tehetségek együttműködését! Szép gesztus! Hallgassátok, nézzétek, imádjátok ti is! <3 Kommentbe jöhetnek a vélemények! :D

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!