A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Soy Tour teljes koncert - Caseros, Buenos Aires 2017

2017.02.06. 11:57, Viki

Decemberben elkezdtem teljes koncerteket közzétenni! Eddig sikerült egy Teen Angelst és egy RBD koncertet megosztanom veletek, mindkettőt decemberben. Szóval már épp ideje volt egy újabbat hoznom. És mivel most ismét Teen Angels téma volt soron, még kapóra is jött ez az új csoda! Ugyanis a TA egykori tagja, Lali Espósito a tegnapi nap folyamán adott egy fergeteges koncertet a Soy Tour keretein belül Caseros városában Buenos Airesben. Még nem néztem végig, csak tekergetve, de úristen!!! Elképesztően jónak tűnik, alig várom, hogy végignézzem! És nem, természetesen nem rajongói felvétel, hanem egy nagyon is élvezhető profi operatőri munka eredménye több kameraállással! Ki lehetne adni DVD-n! Valahol 5-6 perc környékén vannak problémák, de nem olyan zavaró! Online közvetítés esetén az ilyen előfordul. És természetesen összegyűjtöttem pár fotót is, a fenti képre kattintva eléritek őket! Jó szórakozást!

RBD teljes koncert - Teletón México 2006

2016.12.12. 09:18, Viki

Még várni szerettem volna a múltkor kitett teljes Teen Angels koncert felvétele után egy kicsit, hogy közzétegyem a soron következő koncertélményt, azonban egy különleges évforduló felülírta a terveimet. Ugyanis december 9-én volt pontosan 10 éve, hogy az RBD lenyomott a Teletón México rendezvényen egy szuper kis fellépést, ahol jó pár dalt előadtak. Kerestem egybe a felvételt, és bár megtaláltam részletekben egybe feltöltve, de a hangminősége recsegett össze-vissza, így remélem, nem gond, hogy dalonként pakolom ki a linkeket. Viszont sorrendben tudjátok elérni mindegyiket, ráadásul élvezhető hang- és képminőségben (persze nem HD-ben, de nagyon is nézhető). A nyitányt beillesztem, aztán kattintgathattok a dallista szerinti sorrendben. Jó szórakozást hozzá! Szerintem meglesz! ;) Emellett a fenti képre kattintva a koncert fotóit is eléritek kicsi, de jó minőségben. Még annyi, hogy szerintem közel sem ez a legjobb koncertjük, de minden hibája ellenére szeretem. A hangok nem mindig vannak rendben, de mentségükre mondom, a hangszálaknak nem feltétlenül tesz jót, ha hidegben kell énekelni.

Teen Angels teljes koncert - Lima, Peru 2011

2016.12.03. 11:01, Viki

Olyan sok koncertje került fel mindkét bandának az internetre, hogy úgy gondoltam, szép lassan megosztom veletek ezeket a szuper teljes hosszúságú koncerteket, hogy ti is élvezhessétek a csodás hangulatú műsorokat, amiket mindig szolgáltattak a Teen Angels, illetve az RBD tagjai is! Ilyen videókat hétvégente fogok közzétenni, mert úgy gondolom, ilyenkor van igazán nektek is időtők leülni megnézni egy-egy ilyen felvételt! És persze nem is minden hétvégén hozok majd teljes koncerteket, olykor csak havonta egyszer.

Első körben a Teen Angels együttes 2011-es decemberi koncertjét hoztam el nektek teljes egészében - oké, részletekben van fent, de akkor is itt a full koncert :D -. A banda Peru fővárosában, Limában adott fergeteges koncertet. Az 1 órás műsor alatt majdnem 20 dallal örvendeztették meg a rajongókat. Különböző stílusú számokat adtak elő, ezáltal a repertoár is színes volt. Nekem speciel ez a koncert az egyik kedvencem! Elképesztően jó hangulatot csináltak, mindannyian elképesztőek voltak! És ahogy az első Teen Angels backstage videós posztomnál már leírtam, szerintem nincs jobb nyitódal a La Vida Es Mejor Cantando nótánál. Imádom, hogy azzal a csodaszámmal kezdték meg ezt is! Sorrendben ezek hangzottak el a már említett nyitódalon kívül: A Decir Que Sí, Estoy Aquí Otra Vez, Bravo Por La Tierra, Miedo A Perderte, Loco, Mi Corazón, Pensando En Vos, Vuelvo A Casa, Cada Vez Que Sale El Sol, Voy Por Más, Casi Ángeles Dance, Y Si Alguna Vez, Mírame Mírate, Hoy Te Ví, Hoy, Quién, Que Nos Volvamos A Ver, Ángeles Del Mundo. A koncert végén kapunk egy kis backstage-et is, amit szintén öröm bámulni. :D
Jó szórakozást hozzá, higgyétek el, meglesz! Ha megnéztétek, mekkora csodát művelt Rochi, Lali, Gastón, Peter és Nico ezen a fergeteges perui fellépésen, várom ám a véleményeket! :D <3

2. részlet | 3. részlet | 4. részlet

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre