91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)
Elite
2 hely!
Chat
Információ
Szerkesztő: Viki Design: Rose {#04} Egyéb kód: Efruse Téma: RBD & Teen Angels Nyitás: 2016.03.15.
Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.
Nagyon boldog újévet mindenkinek! Meghoztam 2017 első frissítését! Eugenia egyik új filmje, a Los Padecientes (A szenvedők) májusban kerül a mozikba. Nemrég megkaptuk hozzá az első hivatalos előzetest, amihez florerr készített magyar feliratot! A munkájának köszönhetően megnézhetitek és megérthetitek a film előzetesét! Azt hiszem, kijelenthetem, hogy isteninek ígérkezik.
Még 2006-ban az RBD felénekelt egy karácsonyi nótát, ami felkerült egy különleges karácsonyi albumra, amin számos híres mexikói előadó hallható volt. Egy különleges klipet is kaptunk hozzá, amiben lényegében backstage részleteket láthatunk, de szerintem a télies, némileg ünnepi hangulat így is tökéletesen átjön!
Bár tegnap nem tudtam videót kitenni az ünnep alkalmából, de most itt vagyok. Ha a múlt héten jártatok az oldalon, akkor már láthattátok ezt a klipet, hiszen ezt választottam a Hét Videójának. Azonban úgy voltam vele, hogy egy külön bejegyzést is érdemel, ha már egyszer karácsony van, a Teen Angels pedig 2009-ben a Coca Cola megbízásából felénekelt egy karácsonyi dalt, sőt klipet is forgattak hozzá! Megjegyzem, backstage videó is van belőle, nemsokára hozom! Remélem, örömtelien telik mindenkinek az ünnep!
Boldog karácsonyt szeretnék kívánni minden kedves látogatónak! Arra gondoltam, hogy az elkövetkező napokban azon leszek, hogy az ünneppel kapcsolatos videókat osszak meg a bandákról veletek. Rögtön kezdeném egy RBD videóval, ugyanis az együttes felénekelt a Tu Amor dalból egy karácsonyi(bb) verziót - kicsit átírták a szöveget és belecsempészték a karácsonyt -, és kaptunk erről egy kulisszavideót. Láthatjuk őket a stúdiófelvétel közben, emellett angolul interjút is adtak, főleg Poncho beszél, aki elmondja, hogy az ünnepek, különösen a karácsony egy remek lehetőség megmutatni a szeretetet. A Tu Amor című dal pedig ehhez tökéletes. Ezt a dalt énekelheted annak, akit szeretsz. És nem kell feltétlenül a párodnak lennie, lehet az édesanyád vagy a testvéred is. A videóban egy ponton Christian abbahagyja az éneklést a stúdióban, mert nem hallja saját magát rendesen, mire Anahí mondja, hogy neki nincs ilyen gondja. Aztán mindannyian egyenként kívánnak kellemes ünnepeket nekünk, megjegyzem, rohadt édes akcentussal. A vége felé pedig, amikor Christian azon a gyönyörű magas hangon énekel, mindenki olyan aranyosan nézi őt és mosolyognak. A legvégén pedig úgy örülnek, hogy sikerült jól felvenni! :)
Szerintem kijelenthetjük, hogy Lali már évek óta amolyan állandó vendég Susana Giménez beszélgetős műsorában. A Teen Angels is minden egyes évben, amíg aktívak voltak, akár többször is tiszteletüket tették Susana showjában. Interjút adtak, felléptek. Mióta az együttes feloszlott, a bandából Eugenia jelent meg olykor Giméneznél, és Lali az, aki viszont tényleg sokszor megy el a műsorba fellépni és interjút adni. Legutóbb december 18-án jelent meg a showban, ahol gyönyörűen előadta az Ego című dalát, ezután egy remek hangulatú interjút adott, később pedig a Boomerang című száma is elhangzott. Nekem szerintem ez lett az eddigi kedvenc Lali-fellépésem, ha Susana műsoráról van szó. Az Ego közben szabályosan rázott a hideg, annyira tökéletesen adta elő - és olyan rekesztéseket csinált, hogy tátva maradt a szám -, meg persze a Boomerang is nagyon ott volt a szeren. Ki ne hagyjátok!