A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Teen Angels teljes koncert - Lima, Peru 2011

2016.12.03. 11:01, Viki

Olyan sok koncertje került fel mindkét bandának az internetre, hogy úgy gondoltam, szép lassan megosztom veletek ezeket a szuper teljes hosszúságú koncerteket, hogy ti is élvezhessétek a csodás hangulatú műsorokat, amiket mindig szolgáltattak a Teen Angels, illetve az RBD tagjai is! Ilyen videókat hétvégente fogok közzétenni, mert úgy gondolom, ilyenkor van igazán nektek is időtők leülni megnézni egy-egy ilyen felvételt! És persze nem is minden hétvégén hozok majd teljes koncerteket, olykor csak havonta egyszer.

Első körben a Teen Angels együttes 2011-es decemberi koncertjét hoztam el nektek teljes egészében - oké, részletekben van fent, de akkor is itt a full koncert :D -. A banda Peru fővárosában, Limában adott fergeteges koncertet. Az 1 órás műsor alatt majdnem 20 dallal örvendeztették meg a rajongókat. Különböző stílusú számokat adtak elő, ezáltal a repertoár is színes volt. Nekem speciel ez a koncert az egyik kedvencem! Elképesztően jó hangulatot csináltak, mindannyian elképesztőek voltak! És ahogy az első Teen Angels backstage videós posztomnál már leírtam, szerintem nincs jobb nyitódal a La Vida Es Mejor Cantando nótánál. Imádom, hogy azzal a csodaszámmal kezdték meg ezt is! Sorrendben ezek hangzottak el a már említett nyitódalon kívül: A Decir Que Sí, Estoy Aquí Otra Vez, Bravo Por La Tierra, Miedo A Perderte, Loco, Mi Corazón, Pensando En Vos, Vuelvo A Casa, Cada Vez Que Sale El Sol, Voy Por Más, Casi Ángeles Dance, Y Si Alguna Vez, Mírame Mírate, Hoy Te Ví, Hoy, Quién, Que Nos Volvamos A Ver, Ángeles Del Mundo. A koncert végén kapunk egy kis backstage-et is, amit szintén öröm bámulni. :D
Jó szórakozást hozzá, higgyétek el, meglesz! Ha megnéztétek, mekkora csodát művelt Rochi, Lali, Gastón, Peter és Nico ezen a fergeteges perui fellépésen, várom ám a véleményeket! :D <3

2. részlet | 3. részlet | 4. részlet

TA hangbeállás: Chile - Voy Por Más, Una Vez Más és TAEC

2016.12.01. 15:35, Viki

Mivel ismét rég nem hoztam soundcheck videót a Teen Angelsről, most megörvendeztetlek benneteket egy olyan videóval, ami tele van szuper pillanatokkal! Íme a személyes véleményem, kommentbe tőletek is várom!

Pár hónappal Eugenia kilépése előtt, 2010. szeptember 5-én a banda Santiago de Chilében adott koncertet. A felvétel rögtön a Voy Por Más dal próbájába ad betekintést. Komolyan mondom, nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Mármint annyira leszedált állapotban van szerintem mindenki, hogy úgy festenek, mint egy cuki kölyökkutya az út szélén, és így szívem lenne mind az ötöt alaposan megölelgetnem. Jaj, bárcsak lenne rá mód. :D <3 A lényeg, hogy elképesztően édesek és fáradtak mindannyian. Nicót imádom, ahogy a kamerásnak üti az ütemet, és igazából Eugenián kívül mindegyikük jelez valamit az operatőrnek. Ahogy Peter a sapkából ki sem látszó szemét vakargatja, aztán meg táncikál, hát totál kivagyok tőle. Ezután Nico a hangosítókat mutatja be kicsit, és tényleg nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy milyen fontos szerepük van a műszakisoknak egy-egy koncert során, hiszen ha valami gikszer van, legjobb esetben másodpercek alatt javítanak a hibán. Közben Petert hallhatjuk, ahogy az Una Vez Más című dalt nyomja a színpadon, akihez aztán Lali is csatlakozik, hogy a srác neki énekelhesse. Amikor rájuk téved a kamera, akarva-akaratlanul ezer wattos vigyor jelenik meg a képemen. De mindig. Imádom látni, hogy mivel ez egy próba, Lali is teljesen másképp viselkedik, kicsit el is hülyüli a helyzetet, holott persze ezt azért komolyabban és romantikusabb körülmények között kell elképzelni. A próba varázsa, hogy ilyen "lebutított" állapotban is láthatjuk. :D <3 Benjamín Rojas (nálunk a Csacska angyalból lehet ismerős leginkább) ezen a koncerten vendégelőadó volt, szóval picit őt is hallhatjuk, közben a kamerával követhetjük az épp pihenő, na meg Benja dalát élvező Teen Angelst. Lali, Euge, Nico és Peter is látható, és nagyon édes reakcióik vannak. Végül a Tan Alegre El Corazón nótát nyomják el, és elmondhatatlanul imádom, ahogy Euge totál belazulva nyomja, na meg Gastón kis híján lefejeli a kamerát. Egyébként a dalok némelyikében olykor elcsúsztak, de alapvetően jól elénekelték. De hát mind tudjuk, hogy a hangpróbák nem feltétlenül tökéletesek. De le merem fogadni, hogy az ezutáni koncert pazarul ment!

Lali fellépése Rómában

2016.11.30. 09:12, Viki

Lalinak mostanában másból sem áll a programja, mint koncertekből, fellépésekből. A napokban egy mexikói népszerű műsorban is interjút adott, illetve énekelt, a tévé már leadta, de megvárom, hogy megjelenjen jó minőségben a videó, addig nem szándékozom kitenni az oldalra. Viszont van azért pár rajongói felvétel, amit közzéteszek. Ritkán csinálok ilyet, de szerintem ezek a videók egész élvezhetőek, Lalit meg mindig szuper hallgatni. A színész-énekesnő november 27-én lépett fel Rómában. Ez nem a Soy turné keretein belül történt, mindössze megörvendeztette az olasz rajongókat egy kis fellépéssel. Nézzétek meg a videókat! Komolyan mondom, amikor ilyen felvételek kerülnek az utamba, másra sem vágyom, mint hogy kiderüljön, profi operatőr is rögzítette és hamarosan felkerül a netre. De ez sajnos ritkán van így. Mindegy, azért így is isteni!

6 éve fejeződött be a Casi Ángeles sorozat

2016.11.29. 09:10, Viki
Címkék: teen angels videó

Különleges nap a mai, hiszen ma van hat éve, hogy adásba került a Casi Ángeles sorozat utolsó része. Ugyebár a négy évadot megélt sorozatnak köszönhetjük a Teen Angels együttest, akik a szériában is zenekart alkottak, azonban olyan népszerűek voltak, hogy önállóan, a sorozatból kiválva is sikert értek el. Mint tudjuk, a sorozat indulásától, tehát 2007-től kezdve 2012-es feloszlásukig. Azonban most 2010. november 29. a lényeges dátum, vagyis a sorozat fináléjának napja. Akit érdekel, ide kattintva megnézheti az utolsó részt, természetesen spanyolul. Bár nem látom sok értelmét azoknak, akik nem követték figyelemmel a Casi Ángelest vagy nem tudnak spanyolul, viszont ha gondoljátok, tekergessétek végig, és keressétek meg a Teen Angels tagjait. ;) Emellett ide lentre beillesztem a 2010-es Gran Rex színházi előadás végét, amikor megható beszédet mondtak a TA tagok, utána pedig előadták a könnyfakasztó búcsúdalukat a sorozatbeli kollégákkal együtt. Sosem bírom sírás nélkül megnézni. Hallgassátok szeretettel, és boldog hatodik évfordulót Casi Ángeles!  <3

Befejeződtek a Despertar Contigo forgatásai

2016.11.28. 11:15, Viki

Múlt héten fejeződött be a Despertar Contigo telenovella forgatása, amiben ugyebár Christian is játszott, mégpedig a főszereplő testvérét. Volt egy kb. negyedórás élő bejelentkezés a Facebookra, amikor az utolsó jelenetet is rögzítették, és ezzel hivatalosan is kezdetét vehette a búcsúbuli - legalábbis a stábnak -. Christian többször is látható a videóban, érdemes vetni rá egy pillantást. Kb. minden főbb szereplő feltűnik, illetve a vége felé az orrunkba nyomnak egy már igencsak illuminált állapotban lévő stábtagot, aki enyhén szólva jól érezte már magát. :D

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!