91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)
Elite
2 hely!
Chat
Információ
Szerkesztő: Viki Design: Rose {#04} Egyéb kód: Efruse Téma: RBD & Teen Angels Nyitás: 2016.03.15.
Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.
Már volt jó néhány közvélemény-kutatás, amiben együttesen belül kellett választanotok. De mi van akkor, ha egy RBD és egy Teen Angels felvételt vetek össze? Kik kerülnek ki győztesen nálatok? Már olyan sok ilyen blokkot csináltam, és még biztos lesz olyan, hogy "önmagukkal" vetem össze őket, de most már egyre sűrűbben állítom majd egymással szembe a bandákat. Ezekben a videókban mindkét banda 2-2 dalt adott elő (természetesen) különböző műsorokban. Illetve plusz infó - bár úgyis észre fogjátok venni -, az RBD-s videóban nincs benne Poncho. Sajnos nem tudott elmenni arra a fellépésre. Nos? :)
Újabb szülinaposunk van! A Teen Angels ex-tagja, Lali Espósito ma lett 25 éves! Ahogy mindig, most is rajongói videóval köszöntöm fel a (jelenlegi) szülinapost! :D <3
Ritkán tudok Rochiról is posztolni, hiszen a gyermeke születése óta inkább anyai feladataira koncentrál, és emiatt kevésbé aktív például a közösségi oldalán. Ami persze teljesen érthető. Most viszont egy igencsak friss hírt közlök veletek. Rocío ugyanis október 5-én egy rövid videót töltött fel a Twitter oldalára, amiben felhívja a figyelmet egy kis jótékonykodásra. A Quinny babakocsi márka szervezésében lesz október 23-án egy szolidaritás futam, és azt szeretné, ha minél többen elmennének erre. A befolyt összeggel egy kórház gyermekeit fogják támogatni. Szerintem nagyon nemes gesztus.
Egy pár hetes videót hoztam el nektek, konkrétan egy interjúrészletet, amiben Christian a Despertar contigo sorozatba és az abban játszott karakterébe nyújt nekünk egy kis betekintést. florerr feliratozta nekünk, így a másfél perces interjút mindenki érteni fogja! Köszönjük! :)
Azt sem tudom, hol áll a fejem, de még épp időben vagyok Poncho sorozatának legújabb részét tekintve. A 3. epizód ugyanis ma kerül adásba a The Exorcistból, szóval nem vagyok elkésve. Elhoztam az előzetest hozzá, na meg hivatalos epizódképeket is. A múlt heti rész linkjeit is nemsokára kiteszem, de megnéztem, egyelőre nincs hozzá magyar felirat.