A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Anahí kisbabát vár!

2016.09.12. 10:03, Viki
Címkék: rbd anahí hír képek

Potyognak ám az RBD és a Teen Angels babák! Először is ott van Rocío a TA-ból, aki nyáron már világra is hozta első gyermekét, tavasszal ráadásul az RBD-s Alfonso Herrera is bejelentette, hogy apa lesz, most pedig pár órával ezelőtt Anahitól érkezett a hivatalos megerősítés, miszerint ő és férje, Manuel Velasco első közös gyermeküket várják! Már hetek óta mentek a pletykák és a találgatások, és arról valahogy nem akartam bejegyzést írni, hiszen nem volt hivatalos, ha pedig pletykáról lett volna szó, nem akartam gerjeszteni a hamis hírt az oldal által. Most viszont végre kiírhatom a csodás infót! A Caras magazin hozta le címlapon a meseszép kismamát, a színész-énekesnő pedig posztolta Instagramon a képet, amihez ezt a szöveget mellékelte:

#IstenOlyanJó Hatalmas örömmel megosztom veletek a legcsodásabb hírt! Az ajándékomat Istentől.

Amúgy a vele készült interjúban azt mesélte el, hogy a férjével már az esküvőjük után 4 hónappal azon voltak, hogy összehozzanak egy kisbabát, és amikor nem sikerült, nagyon csalódottak voltak. De "most már világos, hogy Isten kezében van a tökéletes időzítés." Azt is elárulta Anahí, hogy május végén jött rá, hogy terhes, amikor az új albumát promótálta. Gratulálunk nekik!

Live In Rio: Este Corazón vagy A Tu Lado?

2016.09.10. 23:39, Viki
Címkék: rbd kérdés videó

Eltelt néhány nap, itt az ideje újabb kérdést feltennem, ismét döntenetek kell. Ezúttal úgy alakult, hogy az RBD Live In Rio koncertjéről van mindkét felvétel. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az Este Corazón vagy az A Tu Lado lesz-e a nagy kedvenc a köreitekben. Egyébként nagyon örülök, hogy sosem marad üresen a komment részleg, és mindig számíthatok legalább 1-2 kommentre. Persze jó lenne, ha többen és mindig írnátok, de nem vagyok elégedetlen. <3 :D

 

The Exorcist újabb promóvideó

2016.09.10. 23:11, Viki

Még júliusban a Comic Con kapcsán írtam Poncho új sorozatáról. Nos, már csak 13 napot kell várnunk a The Exorcist pilot epizódjáig! Én már alig várom, pedig nem szeretem a horrort. Kaptunk egy új trailert az első részhez. Bár nem sok új momentum van benne, de azért akad. Nézzétek meg!

Kids Choice Awards Argentina 2011 magyar felirattal

2016.09.10. 17:51, Viki

Egy kedves látogató, florerr már nem egy videót magyarra fordított! Ugyebár azt is neki köszönhetjük, amit múlt hónapban tettem ki az RBD és Teen Angels találkozásáról. Most hoztam még egyet. A 2011-es argentin KCA díjátadó október 11-én volt, és bizony ott volt a Teen Angels együttes is, akkor már Rocióval, viszont külön megjelent Euge is, illetve Dulce María az RBD-ből is tiszteletét tette. A vörös szőnyeges interjúk lettek lefordítva, amiket amúgy a TKM riportere készített. Érdemes megnézni a videót, szerintem nagyon érdekes. Pláne így, hogy értitek is. :D Köszönjük florerr!

Fent van az első három dal DVD minőségben!!!

2016.09.09. 23:10, Viki

Lehet, hogy csak kérni kell, és megadatik? Alig pár órája tettem közzé infókat és néhány rajongói felvételt a Soy turnéval kapcsolatban, pontosabban az első koncertről, ami az Opera színházban volt Buenos Airesben. Most pedig el is hozom nektek a nyitányt, pontosabban az első három dalt (Soy, Irresistible, Asesina rock verzió), ráadásul DVD minőségben, profi operatőri munka, vágás, én meg egyenesen nem térek magamhoz! Muszáj megnéznetek, már csak azért is, mert lehet, hamarosan törlődik jogsértés miatt, fene tudja. De elképesztően örülök, hogy felkerült, és azonnal kell nekem a teljes koncert! Szerintem, ha megnézitek ezt a 10 perces videóanyagot, egyet fogtok velem érteni!

 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!