A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Maite Perroni: szerető, független és boldog

2016.08.17. 11:56, Viki

Most ismét cikkfordítással jövök, ezúttal Maite Perronival kapcsolatban jelentkezem. A teljes interjú egyébként a KENA magazin augusztusi számában olvasható.

Nem volt egyszerű megtalálni Maitét, ez a fiatal színésznő tele van kötelezettséggel. Amikor felkerestük, Maite épp az Egyesült Államokba utazott, hogy felkészüljön a Premios Juventudra és elpróbálja a debütáló kislemezének dalát, az Adictát. E lázas tevékenység közepette készült el a felejthetetlen interjú.

Ezen keresztül végül megtudtuk, hogy szerető élete van, független és boldog. Maite kész követni a nagy szenvedélye útját: éneklés és színészkedés, de nem hagyható figyelmen kívül a szerelmi élet, a szenvedélyek és a szabadság.

"Életem egyik legjobb időszakán megyek keresztül minden szempontból."

Alig több mint fél éve fókuszál Maite a zenei karrierjére. De milyen egyensúlyt ad az énekesnőnek 2016?

"Felidézem azt az időt (és nemcsak ezt az évet, hanem mióta elkezdtem követni egy álmot), amikor boldogan ráébredtem, hogy ezt szeretem csinálni, és ez egy ajándék, amit élvezek. A magánéletemben minden nagyon jó. Semmi kétség, hogy életem egyik legjobb időszakán megyek keresztül minden szempontból. Mi mást is kérhetnék? Ma elmondhatom, hogy elégedett vagyok azzal, amit elértem, mert...nos, amikor azt csinálod, amit szeretsz, mindig többet akarsz."

The Chosen - Exklúzív backstage felvételek

2016.08.16. 17:24, Viki

Amellett, hogy még angol nyelvű interjúkkal is tartozom - hála az égnek, ezt a nyelvet jól beszélem -, amik a San Diego Comic Con rendezvényen készültek Ponchóval júliusban, mindenképp szerettem volna megosztani veletek ezt a kis szösszenetet. Alfonso új filmje a The Chosen (El Elegido - A kiválasztott) szeptember 2-án kerül majd a mozikba. Az RTVE spanyol csatorna pedig hozzáférést kapott exklúzív tartalmakhoz a színfalak mögé betekintve. Az Antonio Chavarrías által rendezett film egyébként nagyszabású nemzetközi produkció, hiszen Poncho mellett többek között Hannah Murray, Henry Goodman, Julian Sands és Elvira Mínguez is szerepelnek a thrillerben. Spanyolországban és Mexikóban forgatták, a videóban a forgatásba is beletekinthetünk, emellett pedig a rendező beszél a filmről. És hogy miről szól a film?

A The Chosen azt a Sztálin által előkészített összeesküvést meséli el, amiben Ramon Mercadert (őt fogja játszani Alfonso), egy fiatal spanyol kommunistát beszervez a szovjet titkosszolgálat, hogy szivárogjon be Trockij (Henry Goodman) belső körébe. 1940 elején Mexikóba utazik, hogy találkozzon a társával és teljesítse a megbízást, ami Trockij meggyilkolása.

RBD - 8 éve volt a nagy bejelentés

2016.08.16. 16:51, Viki
Címkék: rbd videó

Kivételesen nem vidám évfordulóról van szó. Hiszen az RBD tagok 2008. augusztus 14-én adták ki hivatalos közleményben, hogy az együttes fel fog oszlani. Írták, hogy mindannyian más vizekre eveznek, illetve megtudhattuk a közleményből, hogy még lesznek koncertjeik, illetve egy utolsó közös album is érkezik. Ez lett ugyebár a Para Olvidarte De Mí. Természetesen mindent megköszöntek...mi pedig, a rajongók lefagyva ültünk a hírt olvasva. Mind a mai napig hiányzik az RBD, de nagyon örülök neki, hogy mindegyikük karrierje jól alakult és alakul azóta is. Az Adiós című dalukhoz, ami stílusosan az utolsó dal az utolsó lemezükön, készült egy rajongói zenés videó, most ezt hoztam el nektek. Így szeretnék megemlékezni erről a csodás együttesről! RBD Forever!

Mi történt a Teen Angels tagjaival?

2016.08.16. 15:27, Viki
Címkék: teen angels cikk


(Nicolás Riera, Lali Espósito, Peter Lanzani, Eugenia Suárez, Rocío Igarzábal és Gastón Dalmau)

Bár vannak ám igencsak friss hírek és videók, amiket ki kéne pakolnom - na meg végre kéne egy galéria is az oldalnak a képek miatt -, de úgy gondoltam, közbeékelek egy cikkfordítást, ami egyébként idén áprilisban került ki a LOS40 oldalára. Igazság szerint azért gondoltam rá, hogy lefordítom ezt a cikket, mert továbbra is fennáll az, hogy Magyarországon sem az RBD, sem a Teen Angels nem nevezhetőek ismert zenekarnak - főleg, hogy már feloszlottak -. A tagok közül is mázli, ha 1-2 nevet ismernek hazánkban. Ugyebár az RBD-ből Maite Perroni, a Teen Angelsből Lali Espósito az a személy, akit még néhány magyar tud is hova tenni. :D Így most eldöntöttem, hogy idővel mindegyik együttesről előkeresek cikkeket, amik segítenek jobban megismerni őket. Mondjuk bízom abban, hogy az oldalnak (és esetleges kíváncsiságotoknak) hála már valamennyire képben vagytok, de nem árt alapozni! :D Természetesen a cikkben korántsincs minden lényeges dolog megemlítve velük kapcsolatban, de kezdésnek nem rossz.

Az egyik legmeghatározóbb zenekar voltak a fiatalok számára abban az öt évben, amíg aktívak voltak. Mindenki rájuk akart hasonlítani, úgy öltözni, ahogy ők, olyan sikert elérni, mint ők.

Az öt évig tartó tündöklő karrier után, a Teen Angels 2012-ben elköszönt a rajongóktól. Azonban ez egy "még találkozunk" volt, mert így vagy úgy, de mindannyian folytatták szólóban.

Lehetetlen nem emlékezni a Teen Angelsre. Az egyik legnagyobb popzenekar volt, amelyik eksztázist okozott a tinédzserek körében a 2000-es évek végén. Lali Espósito, Peter Lanzani, Nicolás Riera, Gastón Dalmau és Maria Eugenia Suárez voltak a tagok. 2011-től Rocío Igarzábal váltotta Maria Eugeniát. Utána a Teen Angels nagy kalandja már csak egy évig tartott.

A csapat a Casi Ángeles sorozatban alakult meg, aminek brutális sikere volt sok latin-amerikai országban, Spanyolországban és Izraelben végül kiadtak hat stúdióalbumot, három élőt, egy válogatást, és ennek tetejében tizenhat kislemezt, ezekben mind nagyon erős témákat boncolgatnak. Ott van a Voy por más (az első nagy sláger), Hay un lugar, Loco vagy a Miedo a perderte.

Ma összeszedtük, mi történt a tagokkal négy évvel a feloszlásuk után. (Ja, csak Rochit hagyták ki, a felsorolásból... - szerk.)

  • Lali Espósito az egyik legsikeresebb tagja volt a Teen Angelsnek, aki szólóban is helytállt. Most 24 évesen 14 éves televíziós karrierrel a háta mögött tantervbe lehetne foglalni őt. Jelenleg a zenében diadalmaskodik A bailar című albumával. (Ehhez hozzáfűzném, hogy az említett lemez 2014-es, és bár a cikk idején még nem jelent meg, de most májusban a Soy című albuma is a boltok polcaira került. - szerk.)
  • Peter Lanzani volt az egyik srác, akinek a legszenvedélyesebb női rajongói voltak, és akiknek összetört a szíve, miután hallották, hogy Tini Stoessel-lel randizik. (Azóta már szakítottak. - szerk.) Szakmailag Peter nem ragadt le a "vagy színháznál vagy mozinál". Ma már 25 éves, és a legutóbbi munkája A klán című film volt Pablo Trapero rendezésében.
  • Gastón Dalmau volt a banda legidősebb tagja, és mindig arról álmodott, hogy Amerikában fog élni, így szerencsét próbált, és most már abban az országban lakik. Dalmau ma már 32 éves, producerként és vizuális effektekért felelős szakemberként dolgozik New Yorkban.
  • Nico Riera a Casi Ángeles után részt vett a Bailando por un sueño táncos műsorban, illetve többek között a Dulce Amor telenovellában. Manapság Nico nem hivatalosan a tökéletes színész romantikus filmekbe, mint amilyen az El desafío.
  • A színész-modell-énekesnő Eugenia "La China" Suárez volt az együttes legfiatalabb tagja, és az első, aki kilépett. 16 éves tévés karrier áll mögötte. Mostanában filmekben játszott: Abzurdah és El hilo rojo, mindkettőt Daniela Gioggi rendezte.

Pensando En Vos vagy Abre Tus Ojos?

2016.08.16. 13:26, Viki

Még mielőtt letelne egy újabb hónap közvélemény-kutatós kérdés nélkül, indítom a következő kört. Persze ettől függetlenül a "kérdés" címkére kattintva a korábbiakhoz is várom a véleményeteket, ha még nem írtatok hozzájuk. Ismét a Teen Angels blokk következik, én pedig két duettet vetek össze. Rochi és Gastón hatalmas kedvenceim - sőt hadd ne írjam körül, mennyire imádom őket -, és még áprilisban szintén egy duettjüket állítottam szembe egymással, csak akkor ugyebár ugyanazt a dalt két különböző fellépésről. Most azonban két teljesen más dalról van szó, de mindkettőt előadták duett formájában. A Pensando En Vos a harmadik Teen Angels albumon hallható egyébként, és érdekesség, hogy eredetileg ez Gastón szólódala. Azonban a 2009-es Gran Rex színházi előadáson Rocióval együtt adták elő! Jó, tény, hogy a lány csak a vége felé kapcsolódott be, de tekintsük duettnek. Az Abre Tus Ojos pedig a negyedik lemezre került fel, ami valóban duett. A 2010-es Gran Rexen énekelték el a rajongóknak. Ugyebár Rochi ekkor még nem volt a Teen Angels együttes tagja, mindössze a bandához köthető Casi Ángeles című sorozatban szerepelt! <3 Nos, ti melyik videó mellett teszitek le a voksot?

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre