A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

A lemezbemutató koncert nem hivatalos promóciós videója

2017.09.10. 12:57, Viki

Már csak azért sem hivatalos, mert rajongói munka. Viszont nagyon jól sikerült szerintem (a momentumok a Teen Angels 2012-es búcsúkoncertjéből lettek kivágva), és gondoltam, megosztom veletek. A videó alatt Rochi első kislemezének dala, a Mira Garúa szól! Már alig várom a koncertet. Sajnos nyilván nem leszek ott, de videók úgyis lesznek, és már látom előre, hogy sírva fogom bámulni őket! Ne feledjétek, november 16-án lesz, szóval utána elárasztalak titeket videókkal és képekkel! :)

Augusztus végi élő bejelentkezés

2017.09.10. 12:49, Viki

Kis késéssel, de meghoztam végre Rochi augusztus 31-i élő bejelentkezését. Aznap Facebook-on és Instagramon is live-olt, ám csak röviden, mert nem volt túl jó a kapcsolat. Legalábbis Facebook-on szörnyű volt, azt a videót nem is teszem ki, mert össze-vissza akad sajnos. :( Instáról íme a kb. 11 perces bejelentkezés. Ezen a live-on jelentette be a lemezbemutató koncertjét, ami november 16-án lesz a La Trastienda klubban Buenos Airesben!!! Egy dalból énekelt is egy részletet az albumról, cím szerint a Con Vos-t. Ha minden igaz, ez lesz a második single a lemezről! Csodálatos!

Rochi múlt heti Instagram bejelentkezése

2017.08.31. 16:38, Viki

Végre meghoztam Rocío teljes múlt pénteki élő bejelentkezését. Facebookra végül nem tudott felcsatlakozni valamiért, de Instagramon Miltonnal lenyomtak egy majdnem félórás élőt! A dalokat, amiket gitárkísérettel vagy acapella énekelt, külön is belinkelem alulra, hogy ha valakit az érdekel, ne kelljen keresgetnie! Két Teen Angels számból is előadott részletet, és a feldolgozásai is nagyon tetszettek, illetve az új dalát, a Mira Garúa-t is elénekelte ismét! Csodás!

Emellett jelzem, hogy ismét lesz élő bejelentkezés, ezúttal viszont nem holnap, hanem MA, ugyanúgy este 7-kor, ami nálunk éjfél lesz!

Anahí kisfia saját dalt kapott

2017.08.25. 21:00, Viki
Címkék: rbd anahí videó

Tegnap Anahí feltöltött az Instagram oldalára egy fél perces videót, melyen a kisfiával, Manuellel látható. A háttérben egy aranyos kis dal szól, amiből olykor Any is beénekelget egy-két sort. Ezt a szöveget mellékelte a szépséges színész-énekesnő:

Manuel, köszönet az életedért!!! ❤️ Ez a gyönyörű dal az új kedvencünk!!! Micsoda szép ajándék, köszönjük! @adrilopezdoriga elbűvölt minket! Anyukák énekelnek a gyereked nevével! Isteni! Www.latotuga.com

Lényegében a linkelt oldal kifejezetten édesanyáknak és kisbabáiknak készült, ahol bárki személyre szabott csomagokat vásárolhat! Elképesztően aranyos szerintem a videó, ez az ötlet pedig szuper! Manuelito pedig milyen édes, úristen! <3

Dalpremier: Rochi Igarzábal - Mira Garúa

2017.08.25. 17:08, Viki

Dalszöveges videó formájában megkaptuk a Mira Garúa című dalt, ami rajta lesz Rocío albumán, nem mellesleg elénekelt egy részletet belőle akusztikusan a múlt heti élő bejelentkezés során is! Nagyon kreatív a videó, szerintem még egy előadó dalszöveges videója sem tetszett ennyire ebből a szempontból. Részben elmehetne videoklipnek is, Rochi többször is látható benne. Ahogy az várható volt, szerelem első hallásra lett nálam ez a dal! Amúgy már röviden kitértem rá, lesz élő Facebook bejelentkezés! Argentin idő szerint ma este 7-kor, ami nálunk ha minden igaz, éjfél lesz. Kövessétek őt ti is, bár utólag úgyis kiteszem a videót a lapra!

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!