A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Dulce María az RBD-ről és Poncho apaságáról

2016.04.18. 16:50, Viki

Dulce még április 14-én részt vett a GQ magazin által szervezett GQ All Acess eseményen, ahol az egyik interjúban szóba került Christian egy nem is olyan régi nyilatkozata, melyben azt mondta, lehetetlen lenne egyesíteni a bandát. Most Dulce elmondta, ő mit gondol, illetve Alfonso Herrera apaságának hírére is reagált. Oké, talán az együttes még jó ideig nem fog együtt színpadra állni, de az a bizonyos dokumentumfilm akkor is nemsokára megérkezik.

Nem is hiszem, hogy az egó lenne az oka, egyszerűen csak számos körülmény van mindenki életében, ami az útjában áll.

A legjobbakat kívánom, szerintem szuper édesapa lesz.

Közvélemény-kutatás: a saját véleményem #2

2016.04.18. 15:09, Viki
Címkék: személyes

És lement egy újabb kör, ami azt jelenti, hogy érkezik a hármas adagom a közvélemény-kutatásból a személyes véleményemmel ellátva. Nagyon jó ám olvasni a kommentjeiteket a posztok alatt, így ha még valahova nem írtatok, bármikor pótolhatjátok, a "kérdés" címkére kattintva szemezgethettek kedvetekre! :)

Fuera vagy Fuego?
Leírhatatlanul imádom mindkét dalt, ráadásul mindkét koncertet, ahonnan a felvételeket választottam. Jó, a Live In Rio egy külön kategória, mert már annyiszor láttam, hogy egy normális ember már unná...hát, engem a normalitás veszélye nem fenyeget. A lényeg, hogy a Fuego egy zseniális szám, és hihetetlenül jól elő lett adva a Generacion turné keretein belül, egyszerűen nézeti magát, pláne a fiúk a szalagokkal. Hangilag is zseniális, de nem tudok elsiklani a Fuera iránti mániám felett. Az a szám úgy isteni, ahogy van. Eleve rock őrült vagyok, annak meg az első másodpercéből árad a rock & roll érzés. Plusz egyszerűen azon a koncerten olyan szinten topon voltak hangilag, hogy csak pislogok. Már Anahí első hangjától lemegyek hídba, és a végén is azok a magasságok, melyekbe felmegy. Csoda! Ahogy a többiek is, plusz a koreográfiát hadd ne említsem, mert akkor a dicséret legfelső fázisába jutunk. Szóval mindkét felvételt imádom, mindkét számot, de azért igen, tudok dönteni.

Reina Gitana vagy Puedo Ser?
Imádom Eugenia különleges hangszínét, elképesztően tud énekelni, főleg bizonyos dalokat. Nagyon szeretem - bár beismerem, ha csak egy női Teen Angels tagot lehetne kiemelni, nem az ő neve jutna először eszembe, mint favorit -, és bár a Puedo Ser irtó pörgős, zseniális nóta, de ezen az izraeli koncerten szerintem annyira nem is volt erős az előadás. Mármint szuperül elénekelte, de a mikrofonja sem úgy szólt, ahogy máskor - sokszor alig lehetett hallani -, szóval nem volt tökéletes. Ellenben a Reina Gitanával, ami egy baromi erőteljes előadás volt, ráadásul ez tipikusan az a dal, amit mástól nem is biztos, hogy ennyire szeretnék. Egyszerűen annyira passzol Eugeniához, sőt szerintem az ő jellegzetes hangjához lett kitalálva. Szóval itt számomra nem volt kérdés, melyik a nyertes.

Empezar Desde Cero vagy Que Hay Detras?
Az Empezar Desde Cero egy nagyon szerethető dal, ezen a brazil koncerten pedig istenien szólt minden hang, a koreográfia is bravúros, pedig amúgy semmi extra, de egyszerűen megveszi magának az embert. Viszont a Que Hay Detras olyan szinten a zsenialitás maga, hogy itt sem volt kérdés, melyiket válasszam. Esküszöm, nem a Live In Rio miatt tettem le emellett a voksom - tudjátok, egyik kedvenc koncertemről van szó, mint már fent említettem -, egyszerűen csak a már agyonszajkózott indok az oka. Ennek a számnak rockosabb a hangzása, aminek nem tudok ellenállni. Illetve ebben mindenki énekel, míg az Empezar Desde Cero lényegében a (csodálatos) Maite Perroni szólója egy kis vokállal megspékelve a többiek részéről. Így a Que Hay Detras hozza igazán az RBD-hangulatot számomra. És igen, ezek a HANGOK több mint tökéletesek!

Christopher új sorozatszerepe

2016.04.17. 16:09, Viki

Most egy újabb cikkfordítást hoztam. Nézzétek el, hogy főleg RBD-s tagokról hozok posztokat, de róluk szóló infókkal jobban el vagyunk látva. Christopherről ráadásul ez idáig mindössze egyszer írtam külön bejegyzést, szóval nem is gond, hogy rá is fókuszálok. Íme a cikk.

A korábbi RBD tag Christopher Uckermann a 2091 című sorozattal visszatér a televízióba, Kolumbiában veszik fel a részeket.

A széria 13 részes lesz az eredeti Fox csatornán, a Cumbia ninja című sorozat készítői jegyzik, jelentette be a La Taquilla oldala.

A sztori egy 2091-ben lévő férfiról szól, minden természetes erőforrással körülvéve, és az egyetlen kiút ebből a helyzetből, ha újra kapcsolatba kerül az érzésekkel és harcba száll egy robottal.

El Espejo színházban vagy izraeli koncerten?

2016.04.17. 13:49, Viki

Már úgy gondolom, épp itt az ideje, hogy feltegyek nektek egy újabb szavazós kérdést. Olykor ugyanazt a dalt állítom szembe egymással különböző koncerteket kiválasztva, vagy egyéb különbségeket figyelembe véve. Ugyebár a Miedo A Perderte című Teen Angels dal esetében még a közvélemény-kutatás kezdetekor azt kérdeztem, Eugenia vagy Rochi részvételével tetszik-e jobban a szám. Nos, most az El Espejo című gyönyörű dalt állítom szembe. Mindkét felvételen Rocío és Gastón énekelnek - megjegyzem, csodásan -, mindössze az egyik a 2008-as Gran Rex színházi előadások alkalmával lett rögzítve, a másik pedig a 2009-es izraeli koncerten. Érdekelne, hogy nektek melyik tetszik jobban, tényleg bármilyen szempont alapján választhattok. Hol jobbak hangilag, melyiknek milyen a hangulata? Akármit mondhattok, nagyon érdekel a véleményetek. A színházi változatban az éneklés 1:30-nál kezdődik, előtte még beszélnek.

 

Christian a musicalről, amiben szerepel

2016.04.15. 15:49, Viki

Már pár napja beszámoltam arról, hogy az RBD egykori tagja ismét színházban fog játszani. Nos, a Marta Tiene Un Marcapasos musicalnek volt a napokban egy sajtóbemutatója, ahol Christian egy elég hosszú interjúban ecsetelte a történetet, a karakterének jellemét, sőt a riportban még az új telenovella szerepéről is szót ejtett, amiről majd hozok külön hírt nemsokára. Despertar Contigo lesz a projekt címe, ezt így elöljáróban elárulom. Beteszem ide a közel 8 perces interjút, Chris nagyon édes benne, oda vagyok azért, ahogy nyilatkozik, teljesen átjön szerintem, milyen kedves ez a srác, és mennyire élvezi ezt az egészet. Mint már említettem korábbi posztban, a színpad az élete. Nem merem bevállalni a fordítást, a háttérzajtól csak még kevesebbet értek, mint egyébként, de nagy vonalakban felvázoltam nektek.

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon