A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Közvélemény-kutatás: a saját véleményem #1

2016.03.31. 15:44, Viki
Címkék: személyes

Már írtátok itt, ismerőseim pedig üzenetben is, hogy kíváncsiak vagytok a magánvéleményemre is azokkal a videókkal kapcsolatban, amiket megosztok egy-egy szavazásos kérdésem alkalmával. Úgy döntöttem, mindig hármasával fogom megírni a saját kis "kritikáimat", és mivel tegnap feltettem a negyedik kérdésemet, értelemszerűen ideje beavatnom titeket a kifejtős véleményembe. Előre le kell szögeznem, hogy természetesen mindkét bandát imádom - különben miért lenne róluk oldalam? -, és a tagok is a szívem csücskei. De persze nekem is vannak "paraszthajszállal" nagyobb favoritjaim mindegyik csodás együttesben. Igyekszem a kritikáimban nem elfogultan vélekedni ezekről a bizonyos tagokról, dalokról, hanem csak és kizárólag a felvételek alapján ítélni. :)

Miedo A Perderte - Eugenia vagy Rocío?
Az első kérdésem ugyebár az volt, hogy ez a Teen Angels-dal melyik felvételen tetszett jobban nektek. Azon, melyen még Eugenia volt az együttes ötödik tagja vagy azon, ahol már a helyére lépő Rochi énekelt a bandában. Azok közül, akik eddig megosztották a véleményüket, mindannyian Rocíót részesítették előnyben a felvételen, ezzel pedig egyet kell értenem. Most pedig le is lövöm a poént egy személyes megjegyzéssel: nekem Rocío már a sorozat 2. szezonjában kedvencem lett, sőt a Casi Ángelesben játszott karaktere Valeria volt az abszolút favorit szereplőm. Mondhatnánk, hogy elfogult vagyok Rocíóval, de ez nem lenne igaz. Igenis belátom, ha épp nem énekel tökéletesen - emberből van ő is -, sőt vannak dalok, amiket kifejezetten Eugéval imádok! Ez viszont egyértelműen Rochinak áll jobban, és a mellékelt videókat látva nemcsak jobban passzol a hangjához, de még olyan kristálytisztán is énekli, hogy nem találok szavakat. A kérdés rájuk vonatkozott, de azért meg kell dicsérnem az együttes többi tagját is, hiszen csodásak mind!

Rebelde vagy Rebelde Rock?
Nehéz dolgom volt ennél az RBD számnál. Mármint igen, nincs nagy különbség, hiszen a Rebelde című nóta már önmagában a rockos vonalat erősíti, de nekem hatalmas a rock műfaj iránti elkötelezettségem, így rohadt közel voltam hozzá, hogy a kicsit keményebb Rebelde Rock mellett tegyem le a voksomat. Ami végül átbillentette a mérleget, egy apróság volt: a Rebelde az első dal, amit a bandától hallottam, ekkor lettem "szerelmes", és a rajongásom azóta is töretlen. Ráadásul elképesztően énekelnek ezen a koncertfelvételen. A Rebelde Rock viszont bármennyire ütős, a houstoni koncerten nem volt 100%-ban tökéletes, voltak apróbb csúszásaik a drága tagoknak. Nem rossz, de a kolumbiai koncerten előadott Rebelde egy fokkal leverte. (És rímelt! :D)

Estoy Listo vagy Vuelvo A Casa?
Talán itt van a legnehezebb dolgom. Mindkét dal rohadt sokat jelent számomra, mindegyik elképesztő üzeneteket közvetít, már a dallamvilága rohadt erős mindkettőnek. Az Estoy Listót bármikor meghallom, sírni kezdek. Bevallom, nem tagadom, így van. Én 2008-ban lettem Casi Ángeles rajongó, mikor már ment a 2. évad. Az Estoy Listo volt az egyik legelső dal, amit hallottam a sorozatból, és emlékszem, végig rázott a hideg, ahogy hallgattam, a könnyeim természetesen patakokban folytak - már akkor is -, és rendkívüli módon a lelkemig eljutott. Aztán egy évvel később jött a Vuelvo A Casa, ami hasonló érzéseket vált ki belőlem mind a mai napig. Sőt lényegében majdhogynem ugyanaz a helyzet ennél a számnál is. Egyedül az a "mázlim", hogy a közzétett felvételek alapján kell választanom. Egyébként nem tudnék, és nem túlzok, garantáltan nem menne a döntés. A videók alapján viszont van egy pont, amikor a Vuelvo A Casa irányába kezd el húzni a szívem. Ez pedig az, amikor acapella kezdenek énekelni. Elhallgat a zene, és csak ők dalolnak a közönséggel vállvetve. Borzongás ezerrel! Hát de nem? :)

Nico Riera és a motorkerékpárok iránti szenvedélye

2016.03.31. 10:51, Viki

Azzal kezdeném, hogy bocsi a képen lévő feliratért, de a Gente oldala előszeretettel taggeli a fotóit, nekem pedig annyira megtetszett ez, hogy nem is akartam másikat keresni. Tudjátok, ha már ezt a témát pedzegeti a bejegyzés, akkor adjuk meg a módját. Nicolás Rieráról egyébként mostanáig nem közöltem hírt az oldalon, ezért is döntöttem úgy, hogy ideje róla is közzétenni valamit, így pedig már a Teen Angels összes tagjáról olvashattok a főoldalon. Ez a cikk egyébként még januárban került ki a Gente oldalára, de szerintem az aktualitása nem múlt el, ugyanúgy érdekes lehet számotokra. Akárhogy is, igyekeztem legjobb tudásom szerint lefordítani. Ja, és a közvélemény-kutatásról ne feledkezzetek el, még mindig a "kérdés" címkére kattintva írhattok a régebbi kérdéseimhez is kommentet! A mai nap folyamán az első háromhoz én is megírom, hogy mit gondolok. De ennyit erről, íme a fordításom.

A tavalyi év végén kelt útra. Felpattant a Harley Davidson 1200-ra és szembenézett Uruguay-jal egy csapat baráttal, akikkel osztozik a motorkerékpárok iránti szenvedélyében. Egy farmon maradt és ott ünnepelte a 2016-os év kezdetét, mielőtt visszatért volna Buenos Airesbe, hogy folytassa a Los ricos no piden permiso (A gazdagok nem kérnek engedélyt) című új sorozat forgatását az El Trece csatornánál.

Nem volt részese az anarchia fiainak - a Sons of Anarchy sorozat motoros klubjára célozva -, a végzetét sem keresi, ahogy azt a klasszikus hollywoodi film, az Easy Rider (1969) főszereplői tették. Azonban a motorok iránti szeretete annyira intenzív, mint az összes karakteré együttvéve. "Mióta az eszemet tudom, szeretem a kocsikat és a motorokat." Nico Riera (30) színész és zenész Cris Morena univerzumában "született", és úgy is körülírható, mint annak a "vasnak" a rajongója, amivel Punta del Este településre utazott, hogy ott töltse az ünnepeket, a túrán minden Harley-tulajdonos barátja részt vett.

"Rövid, de szórakoztató út volt. A Los ricos no piden permiso forgatásának folytatása előtt vissza kellett jönnöm, de most lesz egy másik üresjárat, hogy ismét lelépjek," most először mesél a két kerekűek iránti szenvedélyéről. "Elmentem motorozni haverokkal Punta del Estére kikapcsolódni. Egy farmon voltunk. Kihasználtuk a lehetőséget, hogy kimozduljunk és felfedezzük a környéket. Nagyon szép volt. Amikor csak tudok, igyekszem lelépni a tengerhez vagy útra kelni. Ha mindezt barátokkal, annál jobb."

Fuera vagy Fuego?

2016.03.31. 00:01, Viki
Címkék: rbd videó kérdés

Újfent az RBD-n van a sor. A címet olvasva már rájöhettetek, hogy kicsit (sem) kreatívan végiggondolva választottam, hogy melyik két dalt tegyem össze. Megfogadtam, hogy az ilyen szavazós kérdéseknél nem foglalok előre oldalt, de persze, ha titeket érdekel a véleményem, utólag, ha már páran írtatok hozzájuk, közzéteszem az én voksomat is. Például az előző ilyen bejegyzéseket a napokban bővíteni fogom az én véleményemmel, szóval figyeljétek! ;) De ennyit a reklámról. Íme a két zseniális RBD-koncertfelvétel részlet a bizonyos dalokkal. Annyit azért kiemelnék, hogy a Fuego videóban a srácok elképesztően ügyesek azokkal a szalagokkal. :D

 

Lali és Mariano Martínez kapcsolata véget ért

2016.03.30. 22:53, Viki

Sokat merengtem azon, hogy mi is legyen ezzel a bejegyzéssel. Mármint azt tudtam, hogy meg kell írnom, de már 3 napja csak ültem az egészen, azon filózva, hogyan kéne felépítenem, mit írjak le és mit ne, cikket fordítsak vagy inkább a saját szavaimmal éljek? Mármint rengeteg spanyol nyelvű oldal foglalkozik most ezzel a sztorival, nem is nagyon tudnám, hogy mit honnan fordítsak. Szóval arra jutottam, hogy a jó sok kapott infót egybe zúdítom rátok a saját szavaimmal élve, így ráadásul kicsit személyesebb is lesz a hangvétel. Megjegyezném, nem egyszerű ezt megfogalmaznom, mivel a helyzet sem épp vidám, plusz imádtam őket együtt, és amíg egy párt alkottak, reméltem a legjobbakat. Na, de íme a saját szösszenetem a dologról.

Reggelig írhatnám ezt az egész ügyet, annyi cikk és személyes megjegyzés jelent meg a sztorira vonatkozóan. Én azonban úgy döntöttem, hogy ezután többet már nem fogok foglalkozni mélyrehatóan ezzel a témával, már csak Lalira és Marianóra való tekintettel sem! Remélem, megértitek!

Röviden a pletykák még múlt héten kezdődtek, érkeztek újságcikkek, "források", minden, amit el tudtok képzelni. Természetesen azonnal előálltak a féltékenykedős, na meg a megcsalós sztorikkal. Azzal, hogy Marianónak nem tetszett, hogy Lali együtt forgat egy új filmet Benjamín Vicunával, később azzal is, hogy ugyebár Marianónak van egy új szexi fotósorozata egy gyönyörű modellel, és azt állították, hogy a férfi lefeküdt a nővel. Sokáig rosszindulatú pletykának gondolta mindenki, hiszen előtte nem sokkal még a boldogságukkal volt tele az internet, közös képekkel, vidám és romantikus megjegyzésekkel egymást illetően, de egyre gyanúsabb lett a dolog, mikor például Lali egyedül ment el Ricky Martin koncertjére, Mariano pedig szerelme nélkül ment el színházba, plusz már egymásnak sem posztoltak. Aztán nem sokkal később Lali közzétette Instagramon Amy Winehouse énekesnő egyik melankolikus, valljuk be, szakítós dalát. A Will You Still Love Me Tomorrow szerzeményről van szó. Végül március 28-án Lali twitterre kiírt üzenete eloszlatta a kételyeket: "Marianóval befejeződött a kapcsolatom. Kérlek benneteket, hogy ne töprengjetek ezen és ne találjatok ki őrült dolgokat ezzel kapcsolatban. Szeretettel köszönöm az üzeneteiteket!"

Nos, ezután már kétség sem férhetett hozzá, hogy véget ért a szerelem. Lali szólalt meg először a dologról, a hűtlenségről szóló sztorit tagadta, azt mondta, a kapcsolatuk szeretettel ért véget, valódi és csodás szerelem volt, de tudja, hogy részéről legalábbis végleges a szakítás. Azt is elárulta, hogy már nem szerelmes, az érzései megváltoztak, de ha visszamehetne az időben, akkor sem változtatna semmin, ugyanúgy megélné a kapcsolatot.

Egyébként Lali új tetkót is csináltatott még 24-én, a jobb karjára varratta fel a SOY, vagyis a VAGYOK kifejezést. Nos...azt hiszem, nem kell körülírni, mire utal. Természetesen hamar ráugrottak az újságírók egy újabb sztorira, ugyanis készültek Marianóról képek, melyeken jól láthatóan ki van szívva a nyaka. Ismét jött a harmadik személy esete, sőt egyenesen azt híresztelték, hogy Mariano visszament a volt nejéhez Juliana Giambronihez. Erről már írtam is, hogy ez nem igaz, később ezt maga Mariano is megerősítette. A férfi nyakán lévő nyomokkal kapcsolatosan pedig Lali bejelentette: "Én szívtam ki." Szóval ennyit erről!

Mariano egyébként így nyilatkozott a dologról telefonon: "Nem vagyok rá mérges, a legjobbakat kívánom neki. Kérlek benneteket, ne pletykáljatok, az okok magánügyek. Nem egy harmadik fél miatt szakítottunk." Természetesen azóta is ezen csámcsog a sajtó, én pedig csak hinni tudok abban, hogy mielőbb elül az ügy, mert így csak szenvednek. Mármint ha mondjuk ránéztek Lali új rendezvényképeire, egyiken sem boldog. Oké, ez szakítás után adja magát, de nem segít a továbblépésen az, ha erőszakos módon faggatóznak. Mert igen, nem szállnak le a témáról. Egyébként nem szeretnék elméleteket gyártani, de van egy olyan érzésem, hogy annyira mégsem barátságos az elválás, hiszen a közösségi oldalakon is abbahagyták egymás követését. Nyilván túl nehéz lenne a másik életét figyelemmel követni, a többit csak tippelni lehet. Én mindenesetre tiszteletben tartom a magánéletüket. Szeretem, sőt imádom őket, szurkoltam nekik, de természetesen megértem, hogy a különválás mellett döntöttek. Remélem, mindketten megtalálják a boldogságukat!

Maite Perroni elárulja a szépségtitkait

2016.03.28. 11:52, Viki
Címkék: rbd maite perroni

Nos, szeretném azzal kezdeni, hogy bár az oldal még csak 2 hete van nyitva, de már több mint 1000 látogatója volt, amiért nagyon hálás vagyok! Erősen bízom abban, hogy már az eltelt rövid idő alatt sikerült kicsit jobban bevezesselek benneteket az RBD és a Teen Angels világába. Továbbra is ezen leszek, és ki tudja? Lehet, hogy az oldal egy éves szülinapján már kész kis rajongótábor gyűlik össze! Én legalábbis erősen bízom ebben! A közvélemény-kutatós videókhoz - egyelőre 3 van, mindegyiket eléritek a "kérdés" címkére kattintva - továbbra is várom ám a véleményeket! Nem is szaporítom tovább a szót, íme egy újabb cikkfordítás, ami pár napja került fel az RBD Forever lapjára!

A korábbi RBD tag, jelenleg pedig számos telenovella főszereplője elárulta a szépségápolási titkait:

Azt mondta, a diétája abból áll, hogy reggelire szeret gyümölcsöt enni, teljes kiőrlésű pulykamelles szendvicset vagy rántottát sonkával, illetve kerüli a szénhidrátokat. Szereti a gabonaféléket vagy a quesadillát (mexikói étel). Vacsorára azt mondta, hogy lehet bármilyen sajt tonhallal, emellett sok vizet iszik. És persze sokat edz.

Az arcról és az egészséges testről

Perroni azt vallotta, hogy a pihenés elengedhetetlen a sima bőrhöz. Azt is megjegyezte, hogy bőségesen iszik vizet és mindig olyan sminket használ, ami hidratálja a bőrt.

A hajának ápolása sok kezelést igényel minden hónapban, főleg a tövénél.

A testére hámlasztó és testápoló krémeket szokott kenni.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.