A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Rebelde vagy Rebelde Rock?

2016.03.23. 22:51, Viki
Címkék: rbd videó kérdés

Most, hogy újra itthon vagyok, feljöttem az oldalra, és arra gondoltam, ha nem is állandóan, de továbbra is lesznek kérdéseim felétek, amire mindig kommentben várom a választ. Megjegyezném, köszönöm, hogy írtatok az előzőhöz! Most RBD központú kérdés érkezik, ha már előzőleg a Teen Angels volt terítéken. Amúgy javítsatok ki, ha tévedek, de szerintem ezek a véleményezős "játékok" tényleg segítenek nektek is megismerni a tehetséges zenekarokat. A banda Rebelde című dalának úgymond eredetijét csekkolhatjátok az első videóban, a második koncertfelvétel pedig a dal rock verzióját tárja elénk. Vészesen nagy különbség nincs, hiszen a számnak eleve van némi rockos hangulata, de a második rátesz egy lapáttal zeneileg. Érdekelne, hogy nektek melyik tetszik jobban?

 

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2016.03.26. 21:43
Cat

Ismét egyet kell, hogy értsek Tefi-vel, nekem is az első tetszett jobban. Ahogy mondtad is  nincs nagy különbség a két szám között, lehet hogy ha nem egymás után hallgatom meg akkor a másik fog meg jobban, de így első hallásra, az első lett a nyertes (számomra). :)

U.i: Én szeretem az ilyen 'játékokat' mert lehet, hogy amúgy meg sem hallgatnám a dalt, csak elolvasnám a te véleményed, de így rá 'kényszerülök', és végén még kiderül, hogy új kedvence(ke)t avatok :)

Idézet
2016.03.23. 23:29
Tefi

Végighallgattam mind2 videót, mondván ne ítéljünk az első 3 hangból.
Nagyon tetszett mind a 2 verzió és tényleg nincs vészesen nagy különbség... ugyanaz a két dal...
Nekem személy szerint az első a nagy kedvenc, bár szeretem a pörgős dalokat, de mivel ez egy eleve rockos dal, szerintem az a plusz lapát már nem kellene rá. Lehet hogy azért ez a véleményem, mert a rockos verzióját eddig nem ismertem viszont a másikat rongyosra hallgattam különböző koncertek felvételein. Nagyon tetszett az is hogy nem csak felálltak a megszokott párosok, hanem folyamatos mászkálás és cserélődés volt a színpadon, de ezt már koncertje válogatja. Szóval nekem egyértelműen az első a favorit, de muszáj megjegyeznem, hogy a másodikban volt egy nagyon cuki pillanat, 3:28-nál: Poncho és Maite kettőse.
Egyszerűen imádom ezt a csapatot is.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG