A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Reina Gitana vagy Puedo Ser?

2016.04.04. 00:49, Viki

Elérkezett az idő egy újabb videónézést igénylő kérdéshez. Egyre jobban örülök, hogy belevágtam ebbe a kérdezgetős dologba, mert így tényleg jobban megismerhetitek az együtteseket és a tagokat, na meg a dalaikat, a tehetségük konkrétan az arcotokba van nyomva ezáltal. :D Ráadásul látom, van is rá igény. Néhány ilyen poszthoz több, néhányhoz kevesebb komment érkezik, de szerencsére eddig még nem maradt üresen egyik alatt sem a kommenteknek fenntartott hely. Remélem, továbbra is számíthatok rátok. Most a Teen Angels van soron, de ezúttal nem az egész bandától állítok szembe két felvételt, hogy válasszatok, hanem az egyik tag által előadott két fellépést kell értékelnetek. Szinte minden tagnak voltak szólóik, most Eugenia Suáreztől választottam kettő értékelni valót. Várom, hogy nektek melyik tetszik jobban. Mindegyik 2009-es izraeli koncertfelvétel, és én speciel mindkettőt imádom. Tudjátok, előre úgysem árulom el, melyik videó mellett teszem le a voksomat. Előbb várom, hogy ti mire szavaztok.

 

6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2016.04.07. 19:50
kriszti

Szia, Vikim :) <3 
Ismételten csak az emlékeimre tudok hivatkozni! :D Habár eddig konkrétan sosem foglaltam állást egyik dal mellett sem, most mégis megteszem, és a Reina Gitana-ra szavaznék :) Igaz, hogy a Puedo Ser-t is rongyosra hallgattam, és Euge összes mozdulatát tudom a fellépésről, de mégis a RG van közelebb a szívemhez. 
A Casi Angeles első évada azért mégiscsak nagy, és jelentős dolog számunkra, és ez a dal egyértelműen arra utal :) Euge volt a kedvencem az első évadban, aztán szerettem meg Cande-t, és így tovább... :) 
a második(a PS ugye 2. évados dal) és a harmadik évadban Euge valahogy nem volt a kedvenc... nem kapott olyan jó szerepet, itt lesz hisztérika :D de ez persze az én véleményem :) Ez a bejegyzés most a dalokról szól ;) 

Idézet
2016.04.05. 22:35
Angie

Nekem is az első szám tetszett meg jobban elsőre, szóval én is a Reina Gitana-ra szavaznék most! :)

Idézet
2016.04.05. 20:33
Piper

hát elég nehéz döntés volt, megmondom őszintén. mind a két dalocska nagyon simogatta a lelkemet, így nagyon nem tudom melyik ujjamba harapjak, de azt hiszem az elsőre tenném le a voksomat, de tényleg mindkettő csodálatos. :) a látvány és a hang tekintetében az első fogott meg jobban. :)

Idézet
2016.04.05. 15:15
Luna

Számomra mindenféleképpen a Reina Gitana a győztes. Ez az egyik kedvenc dalom a sorozatból. A mai napig is sokszor hallgatom. Persze a Puedo Sert is szeretem, de azt kevésbé. :)

Idézet
2016.04.04. 12:27
florerr

Reina Gitana, nem is kerdes :) Egyik kedvenc dalom az elso evadbol, s illik is Euge hangjahoz :) A Puedo Ser sem rossz, de jobban kedveltem Julia Calvo eloadasaban (3. evad szinhazi) :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG