A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Közvélemény-kutatás: a saját véleményem #2

2016.04.18. 15:09, Viki
Címkék: személyes

És lement egy újabb kör, ami azt jelenti, hogy érkezik a hármas adagom a közvélemény-kutatásból a személyes véleményemmel ellátva. Nagyon jó ám olvasni a kommentjeiteket a posztok alatt, így ha még valahova nem írtatok, bármikor pótolhatjátok, a "kérdés" címkére kattintva szemezgethettek kedvetekre! :)

Fuera vagy Fuego?
Leírhatatlanul imádom mindkét dalt, ráadásul mindkét koncertet, ahonnan a felvételeket választottam. Jó, a Live In Rio egy külön kategória, mert már annyiszor láttam, hogy egy normális ember már unná...hát, engem a normalitás veszélye nem fenyeget. A lényeg, hogy a Fuego egy zseniális szám, és hihetetlenül jól elő lett adva a Generacion turné keretein belül, egyszerűen nézeti magát, pláne a fiúk a szalagokkal. Hangilag is zseniális, de nem tudok elsiklani a Fuera iránti mániám felett. Az a szám úgy isteni, ahogy van. Eleve rock őrült vagyok, annak meg az első másodpercéből árad a rock & roll érzés. Plusz egyszerűen azon a koncerten olyan szinten topon voltak hangilag, hogy csak pislogok. Már Anahí első hangjától lemegyek hídba, és a végén is azok a magasságok, melyekbe felmegy. Csoda! Ahogy a többiek is, plusz a koreográfiát hadd ne említsem, mert akkor a dicséret legfelső fázisába jutunk. Szóval mindkét felvételt imádom, mindkét számot, de azért igen, tudok dönteni.

Reina Gitana vagy Puedo Ser?
Imádom Eugenia különleges hangszínét, elképesztően tud énekelni, főleg bizonyos dalokat. Nagyon szeretem - bár beismerem, ha csak egy női Teen Angels tagot lehetne kiemelni, nem az ő neve jutna először eszembe, mint favorit -, és bár a Puedo Ser irtó pörgős, zseniális nóta, de ezen az izraeli koncerten szerintem annyira nem is volt erős az előadás. Mármint szuperül elénekelte, de a mikrofonja sem úgy szólt, ahogy máskor - sokszor alig lehetett hallani -, szóval nem volt tökéletes. Ellenben a Reina Gitanával, ami egy baromi erőteljes előadás volt, ráadásul ez tipikusan az a dal, amit mástól nem is biztos, hogy ennyire szeretnék. Egyszerűen annyira passzol Eugeniához, sőt szerintem az ő jellegzetes hangjához lett kitalálva. Szóval itt számomra nem volt kérdés, melyik a nyertes.

Empezar Desde Cero vagy Que Hay Detras?
Az Empezar Desde Cero egy nagyon szerethető dal, ezen a brazil koncerten pedig istenien szólt minden hang, a koreográfia is bravúros, pedig amúgy semmi extra, de egyszerűen megveszi magának az embert. Viszont a Que Hay Detras olyan szinten a zsenialitás maga, hogy itt sem volt kérdés, melyiket válasszam. Esküszöm, nem a Live In Rio miatt tettem le emellett a voksom - tudjátok, egyik kedvenc koncertemről van szó, mint már fent említettem -, egyszerűen csak a már agyonszajkózott indok az oka. Ennek a számnak rockosabb a hangzása, aminek nem tudok ellenállni. Illetve ebben mindenki énekel, míg az Empezar Desde Cero lényegében a (csodálatos) Maite Perroni szólója egy kis vokállal megspékelve a többiek részéről. Így a Que Hay Detras hozza igazán az RBD-hangulatot számomra. És igen, ezek a HANGOK több mint tökéletesek!

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre