91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)
Elite
2 hely!
Chat
Információ
Szerkesztő: Viki Design: Rose {#04} Egyéb kód: Efruse Téma: RBD & Teen Angels Nyitás: 2016.03.15.
Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.
Poncho (egyik) sorozata a Sense8, amiről még tavasszal írtam is az oldalra egy cikket. 2015-ben indult az 1. évad, és már jó ideje várják a nézők az új szezont. Nos, most június végén kiderült, hogy idén karácsony környékén kerül adásba az évadnyitó epizód, illetve az is megerősített infó, hogy a szezon összes része le fog menni 2017 januárjában! Addig még picit várnunk kell, bár Alfonsót nem kell sokáig nélkülöznünk a képernyőkről, de erről majd egy másik posztban. A Sense8-ről még annyit, hogy tartom magam ahhoz, hogy most nyáron ledarálom az 1. évadot, és garantáltan írni fogok róla! Illetve fontos megemlíteni, hogy az új évaddal kapcsolatban az egyik szereplő, Max Riemelt nyilatkozott, ami szépen körülírja szerinte, hogy mi várható pontosan.
Több szex, több erőszak, mindenből több. Folyamatosan feszegetjük a határokat.
Illetve így a poszt végére gondoltam, kiteszem ezt a roppant szórakoztató videót, ami még februárban került fel a netre, és amiben Alfonso és két kollégája életük egyik "legnehezebb" feladatát vállalták el. Megpróbálták elmagyarázni azoknak, akik nem ismerik a Sense8-et, hogy miről szól. Még így is jókat röhögtem, hogy egyelőre nem kezdtem el nézni, bár bevallom, nehezen tudtam követni a magyarázatukat. Még úgy is, hogy a videóban ANGOLUL beszélnek. Azért nézzétek meg, érdemes.