A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Bésame Sin Miedo vagy Ser o Parecer?

2016.07.28. 14:34, Viki
Címkék: rbd kérdés videó

Most nem kellett heteket várnotok az újabb kérdésre. Most ismételten az RBD együttesen van a sor, ezúttal pedig nem szólókat vetek össze, hanem két közös számot. Ráadásul egy különleges akusztikus fellépés keretein belül hangzott el mindkettő, így hangzásvilágban is eltérnek az eredeti verziójuktól. Gondoltam, kicsit térjünk el a megszokottól, akusztikus videókat még amúgy sem vetettem össze. Imádom ezt a mini-koncertet, remélem, nektek is tetszeni fog. Nem ez lesz az egyetlen kör, hogy az ott elhangzott dalokat állítom majd szembe egymással. Erre így elöljáróban szerettem volna felhívni a figyelmet. :D Nos, nagyon kíváncsian várom a véleményeteket a videók megnézése után!

  

3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2016.08.11. 13:21
florerr

Mindkét RBD felvétel szokás szerint király! Jó hangulatúak, meg szemmel láthatóan jól is hallják magukat.

Én személy szerint a Besame sin miedo-t nem annyira kedvelem, túl csöpögősnek találom a dalszövegét, és hiába élvezhető a dallamvilága nem tudok elvonatkoztatni tőle.

Igy a Ser o parecer-re szavazok, már csak azért is, mert a szöveghez a sorozat 2./3. évadát is hozzá tudom párositani helyből. Mert tudom, hogy a Rebelde a Rebelde Way-jel ellentétben 3 évados, mégha mind a két sorozatnak pontosan ugyanaz is a vége :)))

Idézet
2016.08.10. 16:34
Piper

Nekem mindkettő nagyon tetszett nem is tudok dönteni. :) Viszont azt meg kell jegyeznem, hogy Maite gyönyörű szép volt, itt még talán 20-as évei elején lehetett nem? *-* <33 Nagyon tehetséges és szimpatikus kis csapat ők! ^^ Imádom. :)

Idézet
2016.07.28. 23:16
Tefi

Imádom ezt a csapatot: minden daluk olyan, amit nem lehet nem szeretni, fantasztikusak. A Ser o paracer-t most hallottam először, de teljesen magával ragadott. Imádtam: nagyon ritmusos szám és a hangulat is tetszett, amit csináltak. A dalon belül mindenkinek meg volt a saját kis része (dolga), de ennek ellenére, mégis egységes volt. Nagyon tetszett.
A Bésame sin miedo régi nagy kedvenc és bár a másik dal is nagyon tetszett, de a Rebelde-n kívül egyik RBD szám sem tudta felülmúlni. Örök favorit. Így azt hiszem egyértelmű, hogy itt is a Besame sin miedo-ra szavazok, de érdekes volt kicsit másképpen hallgatni. Lehet, hogy még jobban is tetszik mint az eredeti.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!