91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)
Elite
2 hely!
Chat
Információ
Szerkesztő: Viki Design: Rose {#04} Egyéb kód: Efruse Téma: RBD & Teen Angels Nyitás: 2016.03.15.
Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.
Most ismét Teen Angels blokk érkezik a közvélemény-kutatásban. Ráadásul a legelső ilyen kérdésemnél is ugyanazt a dalt vetettem össze, mindössze az volt a kérdésem, hogy Eugeniával tetszik-e nektek jobban az adott szám/fellépés, aki ugyebár 2010 végéig volt az együttes tagja, vagy Rochival, aki utána vette át a helyét. Nos, most ugyanez a kérdésem. Adva van egy dal, egy szuper együttes, és két tehetséges csajszi. Nektek melyikük előadásában tetszik jobban a dal? Persze lehet értékelni a többieket is, mindössze most arról van szó, hogy különbség leginkább a két lány miatt áll fenn. :D <3
Nem hallottam még ezt a dalt, de nagyon tetszik. Alapból jobban kedvelem kicsit Rocio hangját, ennek ellenére vannak dalok, amiket Euge-n kívül nem tudnék elképzelni mással. Ez nem az. Nagyon tetszik Euge-vel is, de Rochi hangjával szerintem jobb, kicsit erőteljesebb is. Nagyon tetszik, ahogy eggyütt van a csapattal végig. A másik koncerten nem volt ekkora összhang a csapatban. A lényeg, hogy egyértelműen Rochi.
Nekem valahogy mindig is Euge Suarezzel lesz "teljes" a Teen Angels, mert szerintem gyönyörű és egyedi a hangja. Ennél a dalnál pedig kifejezetten őt választanám, mert nagyon szépen énekli el. :)
2016.09.05. 11:53
florerr
Ha pusztán hangra gondolok akkor Rochi, de amúgy maga a dal szerintem Euge hangfekvéséhez egy kicsit jobban illik.
Nekem Rochi kicsit túl disziti a dalt, ügyesen csinálja, de pont ehhez a számhoz annyira nem szükséges szerintem.
Meg hát persze ez a szám volt az utolsó hivatalos Casi Angeles/Teen Angels klipp 2010ben még Euge-val, ugyan érezhető vhol, hogy Euge már a kilépésen gondolkozik, vagy nem tudom. De az tény, hogy a kamera inkább Lali-t mutatta, s Euge-t meg egyedül alig-alig.
A 2012es búcsú koncertet kedvelem, jó hangulat, jó koreográfia. Meg hát Lali és Rochi jól kijönnek vszinűleg azért, mert más beállitottságú emberek meg teljesen más az éneklési stilusuk is. Mindegy ez már csak belemagyarázás...
Mindkettő nagyon tetszett de talán az első videóra szavazok. ^^