91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)
Elite
2 hely!
Chat
Információ
Szerkesztő: Viki Design: Rose {#04} Egyéb kód: Efruse Téma: RBD & Teen Angels Nyitás: 2016.03.15.
Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.
Éljen, végre megjelent! Lali már egy ideje megosztogatott velünk apróságokat a klip forgatásáról, és rendesen felkeltette a kíváncsiságunkat, mind izgatottan vártuk a legújabb kisfilmjét, amit ezúttal a Boomerang című új dalához forgatott. Szerintem az eredmény szuper lett! Ismét láthatjuk a színész-énekesnő szexi oldalát, ahogy megszokhattuk, azonban ebbe a videóklipbe a humort is belecsempészte. Olyan maszkokat kapott, hogy nem lehet nevetés nélkül kibírni. A színészi kvalitásáról eddig is tudtuk, hogy bravúros, ezt ebben a klipben is bizonyítja. Nektek hogy tetszik?
Egyébként ma az Opera színházba viszi el a Soy turnét, néhány napig ott fog koncertezni. Bízom abban, hogy majd idővel felkerül profi operatőri munkával ellátva az internetre, hiszen a 2 évvel ezelőtti ottani koncertje is fent van. Szóval hátha. Illetve még ebben a hónapban Olaszországba is ellátogat, akik ott laknak, láthatják őt. Bárcsak Budapest felé is elfújná a szél, de erre sajnos nem sok esélyt látok.