A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

5 kihagyhatatlan sorozat 2016 őszén

2016.09.13. 15:54, Viki

Pár nappal ezelőtt az Azcentral oldalára felkerült egy cikk, amit Randy Cordova újságíró-riporter publikált. Egy amolyan ajánlót írt a 2016-os őszi sorozatkínálatról. Minket pedig azért is érint, mert Poncho szeptember 23-án debütáló új sorozatát is az 5 általa ajánlott legjobb szériába sorolta. A cikk minket érdeklő részét fordítom, egyébként ez a másik négy sorozat, amit megemlít: The Good Place, Designated Survivor, Speechless és No Tomorrow. Ti várjátok már a The Exorcist sorozatot? Remélem, páran adtok egy esélyt legalább a pilotnak, hiszen így megismerhetitek Alfonsót is. Íme Cordova ajánlója.

A koncepció: Vegyük a rettegést ösztönző 1973-as klasszikust és valahogy forgassuk át egy sorozattá. Ez közvetlenül nem egy remake - nincs Regan MacNeil, sem pedig Karras atya, bár van egy agyafúrt utalás rájuk, amit behoznak. Ehelyett az alapkoncepcióhoz nyúlik vissza, vagyis két pap (Alfonso Herrera és Ben Daniels játsszák őket, mindketten kiválóak) arra hivatott, hogy segítsen egy családon, akiket démoni megszállottság sújt. A jelentések szerint az a terv, hogy ez a sorozat némileg antológia legyen, és a papok minden évadban új családdal foglalkozzanak.

Miért kellene nézned: A pilot alapján legalábbis úgy tűnik, a sorozat véghez viszi az alkotói bravúrt egy igazán nyugtalanító hangulat és légkör megteremtésével. A "Tubular Bells" természetesen szintén hozzátesz a nyugtalansághoz. A szereposztás ígéretes (Geena Davis és Alan Ruck az ostromlott családfők), ami előrelendíti a dolgokat. Érdekes megjegyzés: a főszereplő Herrera korábban tagja volt a mexikói tini-pop együttesnek, az RBD-nek (visítás!). Plusz talán én vagyok az egyetlen ember a bolygón, akinek a 70-es horrorfilmek sorozattá alakítása a gyenge pontja. Vagy esetleg te is letört voltál, amikor az A&E kaszálta a Damien sorozatot egy évad után.

Még nincs hozzászólás.
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon