A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Közvélemény-kutatás: a saját véleményem #6

2016.10.20. 17:34, Viki
Címkék: személyes

Ismét összejött annyi közvélemény-kutatós kérdés (sőt még több is), amiből a szokásos hármas blokkot meg tudom írni a saját véleményemmel ellátva.

Liso, Sensual vagy A Rabiar?
Ennél a választásnál nem volt nehéz dolgom, sőt rohadt könnyű volt, ami azt illeti. Eleve a rockosabb hangzású dalok nálam előnnyel indulnak. Élek-halok ezért a műfajért. Az A Rabiar pedig rock-faktorilag magasan legyőzi a Liso, Sensualt. Ha pedig ez nem lenne elég, sokkal tisztábban is szóltak a hangok a második dal esetében. Félre ne értsetek, én hamisan is imádom őket - ők is emberek -, de ha már le kell tenni valami mellett a voksomat, akkor sokat nyom a latba a tiszta énekhang. A Lisóban nem egyszer csúsztak el. Nem zavaró, a koncert hangulatából semmit nem vett le, de az A Rabiarban így hirtelen megkockáztatom, hogy egy hamis hang sem hagyta el a torkukat. Koreográfiát tekintve mindkettő felvételen remekelnek, abba nem tudok belekötni. Amúgy még egy pluszpont a második videónak: Anahí és Poncho hülyülése és cukisága isteni.

Estoy Aquí Otra Vez - Eugenia vagy Rocío?
Nyugodtan vádoljatok elfogultsággal. Nálam most (is) az erősebb hang győzött. Egyszerűen kellett Rochi erőteljes hangszíne ehhez a dalhoz, a hajlítgatásról, amit leművelt a dal közben, ne is beszéljünk. Euge is szépen elénekelte, de nekem ehhez a dalhoz túl gyenge az ő hangja. Ide egyszerűen Rochi kell. Na meg még egy dolog, ami a Rocío felvétel oldalára billenti a mérleget: számomra itt sokkal érezhetőbb volt, hogy "egyben" van a csapat. Nagyon édes momentumaik voltak egymással, és szerintem sokkal inkább egymásra is voltak hangolódva a 2012-es Gran Rex búcsúkoncerten.

Live In Rio: Este Corazón vagy A Tu Lado?
Itt nem volt könnyű dolgom. Az Este Corazónban annyi olyan apró pillanat van, amiért elepedek. Például mikor az elején Christopher letérdel Dulce elé, aztán meg elképesztően érezhető köztük a kémia, vagy amikor Anahí és Poncho duettrésze van, és oké, kémia ott is durván megvan, de milyen édes már, hogy Any nem tudja befejezni a részét, mert elneveti? :D Hangilag nem is emelem ki, hiszen mindannyian elképesztően jól nyomták. Aztán ami igazából segített eldönteni, az ezúttal maga a dal volt. Az A Tu Lado nekem nagyobb favorit. Illetve ami még rendkívül pozitív dolog, hogy ebben a dalban mindenkinek volt több-kevesebb szólórésze. Azért ez is számít nálam! Nem mellesleg a végén elképesztően édes, ahogy a rajongó felszalad a színpadra egyenesen Christian karjaiba. Annyira aranyosan reagált ő és Alfonso is. :D

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2016.10.25. 08:00
pizap

this is very good.

<a href="http://appsforsys.com/pip-camera-selfie-campic-collagepip-camera-apk-download/">pip camera</a>

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.