91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)
Elite
2 hely!
Chat
Információ
Szerkesztő: Viki Design: Rose {#04} Egyéb kód: Efruse Téma: RBD & Teen Angels Nyitás: 2016.03.15.
Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.
Ismét érkezik egy közvélemény-kutatós kérdés, amihez ezerrel várom a véleményeket! Most újfent a két bandát fogom összevetni! A Teen Angels 2009-es izraeli koncertjéről hoztam el nektek az Un Paso című nótát, az RBD-től pedig a Fui La Nina számot hallhatjátok-láthatjátok, amint 2008-ban lázba hozzák vele a brazil közönséget! Nektek melyik dal, melyik hangulat, melyik előadásmód tetszik jobban? Sok tényező van, gondoljátok végig és írjátok meg, mert érdekel a véleményetek.
Mint midig, most is előbb külön- külön elemzem őket.
Először jöjjön a Teen Angels.
Az Un Paso egy különösen nagy kedvencem: mindkét verzióját imádom dalszöveggel, koreográfiával együtt. A dalszövege különösen közel áll a szívemhez és már elsőre imádtam a dalt, a klippje pedig szenzációs. Ez az a dal, amit soha nem tudok megunni és ezt egyetlen dal sem tudja felülmúlni (kivéve 1-2 Casi- s dalt). Az izraeli koncert pedig a szívem csücske. Szerintem az egyik legjobb koncertjük (ha nem a legjobb). Imádtam ezt az előadást hatalmas bulit csináltak vele. És nem utolsó sorban az egész bagázs ott volt, amit megint csak imádok.
Másodiknak nézzük az RBD-t.
Mindig rá kell jönnöm, hogy az RBD- nek túl sok dalát nem ismerem (pedig érdemes lenne felfedeznem őket). Nagyon tetszett a dal és az RBD- re jellemző maximalizmussal adták elő. Az együttes minden fellépésére jellemző ez a maximalizmus. Mindig nagyon odafigyelnek a részletekre és a külsőségekre (és ez most nem rossz értelemben értendő). A külsőségek alatt értem a pontos és precíz koreográfiát, azt, hogy megvan, hogy ki milyen távolságban áll a másiktól a színpadon és mindenki tudja, hogy mi a dolga, hova és milyen módon kell mozognia/közlekednie a színpadon.
Ez nem azt jelenti, hogy a Teen Angels koreográfiái ne lennének ugyanilyen pontosak vagy ne lennének az előadásaik minden másodperce megtervezve, csak egyszerűen lazábbak a színpadon (legalábbis én így érzékelem). De vissza az RBD- hez: tőlük is ez a koncert a kedvenc: szenzációs hangulatot csináltak és nappali koncert volt ami - valljuk be – ritka. Úgy gondolom, hogy ez a koncert talán nekik is különleges élmény volt. Még egy észrevétel így a végére: a dal különösen az elején kicsit hajazott az Un Paso- ra ritmikailag.
És akkor most szavazok.
Dal tekintetében elég könnyű dolgom van, hiszen az RBD- s dalt nem ismertem és így nem is tudtam mélyrehatóan megvizsgálni (pl. szövegügyileg) úgy, mint az Un Paso- t. Ahogy már fent leírtam: imádom az Un Paso-t, bármelyik verzióról legyen is szó. Így egyértelmű, hogy a választásom a Teen Angels csodaszerzeményére esett.
Hangulat? Hmmm nehéz. Mindkét koncerten fergeteges volt a hangulat. Iszonyat jó bulit csináltak és mind a kettő másért tetszett. Most úgy válaszolok, hogy csak az egyik koncertre mehettem volna el, akkor melyiket választanám. És ha ezt veszem figyelembe, akkor megint csak az izraeli koncertre esne a választásom.
2016.11.01. 21:20
florerr
Megint nehéz dönteni....
Részben azért, mert mindkét banda nagy kedvenc.
De kezdjük talán az első videóval; az izraeli TA/Casi koncerttel. A koreográfiát kedvelem, jó látni, hogy a teljess cast jelen van plusz maga az Un paso is egy jó, pörgős dal. Nem ennek a számnak a koreográfiája a kedvencem erről a koncertről, nálam a Casi Angeles Dance koreográfiája viszi a pálmát!
A második dalt bevallom őszintén nem ismertem, meg ebből a brazil koncertjükből is csak részleteket láttam. Maga a szám gyanitom, hogy a sorozat (Rebelde) 2. vagy 3. évadából származhat, legalábbis a dalszövegből kiindulva. MIvel magát a dalt nem ismertem, igy nem tudok nyilatkozni arról, hogy milyen volt az előadásmódjuk. De az tény, hogy a dal koreográfiája szuper volt..A koreográfiának köszönhetően nem volt feltűnő, hogy egyszerre csak egy-egy ember énekelt...
Végülis az Un paso-ra szavazok, de pusztán csak azért, mert jobban ismerem a dalt magát.