A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Teen Angels akusztikus(abb) blokk: Eugenia vagy Rochi?

2017.01.03. 10:36, Viki

Már rég nem hoztam új közvélemény-kutatós kérdést. Sajnos az előzőhöz (még) nem érkezett egy komment sem, de ezen bármikor lehet változtatni, szóval hajrá! Viszont már nem akartam tovább várni, mindenképp hozni akartam az újabb adagot, hogy választhassatok két felvétel közt. Az oldal működése óta nem egyszer vetettem már össze Eugenia-Rocío videókat, és bizony most is egy ilyen poszt következik. Már gondolom, tudjátok, hogy Euge 2007-2010 között volt a Teen Angels tagja, és a helyét vette át aztán Rochi a 2012-es feloszlásig. Most egy kis unplugged blokkra vetemedem, és bizony nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. Nekem már megvan, melyik felvételt preferálom, majd részletesen ugyebár idővel kifejtem egy külön bejegyzésben. Annyit azért elöljáróban közölnék, hogy igen, a második videó a nagyobb kedvencem, de ennek semmi köze ahhoz, hogy Rociót egy hajszállal jobban szeretem. Konkrét okom van a Rochi-videót választani. Erről később, addig is nektek melyik tetszik jobban? A 2009-es izraeli koncertrészlet vagy a 2012-es búcsúkoncert egy szelete? Mindegyik videón 3-3 dalt énekelnek, ráadásul az első 2 szám mindkét videón ugyanaz. Alig várom, hogy megtudjam, nektek mi a véleményetek! :)

  

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2017.04.23. 15:15
ybellah

Nekem Euge hangszíne már régóta nagyon tetszik. Viszont szerintem Rochi-nak erőteljesebb hangja van, ezt például az utolsó fellépésükön (El Adiós) a Que nos volvamos a ver című szám végén meg is mutatja, azt imádom. :) Úgyhogy nem tudok választani, mindkettőt másért szeretem. 

2017.01.03. 13:46
florerr

Ez most nehéz döntés lesz...

Az első, 2009-es izraeli koncerten nagyon hallatszódik, hogy élő, igazi koncert volt. Mindannyian fáradtnak tűnnek, különösen Gaston. Ennek a koncertnek nagy előnye, hogy itt még Willy Lorenzo volt a csapatnak a zenei coach-a, meg hallatszódnak a háttér énekesek is végig rendesen. Ez számomra azért plusz, mert Erreway-en meg Floricienta-n nőttem fel, igy megszoktam, hogy Willy Lorenzo vokálozik a koncertek alatt.

De ugye a nagy kérdés az, hogy Euge vagy Rochi...

A 2012-es koncertre esik a választásom, de pusztán csak azon az alapon, hogy ott egy "kicsit" összeszokottabb már a társaság, plusz Rochi és Gaston, időnként Lalival és Peterrel kiegészülve szépen stabilan viszik a lassabb, átvezető dalokat. Mig a 2009-es koncerten látszik, hogy Gaston, Euge és Lali, gyakran Willy-vel és a háttér énekesekkel kiegészülve viszik a dalokat. Petert és Nicot szinte nem is lehet hallani, ami igy kicsit furcsa hatást kelt.

A dalok, s énekhangok szempontjából:

- A Dos Ojos mindenképpen szebben hangzik Rochi előadásában, vagy legalábbis Gaston és Rochi hangja tökéletesen összepasszol.

- A Para Vos mindkét verzióban szuperül hangzik, és mind Eugenak mind Rochinak jól áll, és közel is áll a stilusukhoz. Euge esetében az ugyan nyilvánvaló, hogy kicsit furcsán érzi magát, hogy jó pár versszakot neki "kellett" elkezdenie Lali helyett. Az tetszett itt a 2012-es felvételen, hogy felálltak és együtt tapsoltak, illetve tapsoltatták a közönséget a koncert alatt.

- A 3. nóta, az ugye az eltérő, igy kevésbé összehasonlitható. Mindkét dal nagy kedvencem, és mind2 esetben szuperül adta elő a csapat. Látszik, hogy a gyors dalokban alapvetően jobban megtalálják magukat. A Cada vez que sale el sol-t Euge hangjával alapjában jobban kedvelem, de Rochi is kiválóan énekli (mint mindig). A Che Bombon-t pedig teljes egészében sosem hallottam Rochi előadásában, de maga a dal amúgy is közelebb áll szerintem Euge alap hangfekvéséhez. Érdekesség, hogy Rochi pont a gran rexes búcsú koncertek egyikén énekelt egy kis részletet a Che Bombonból, de sajnos csak rajongói felvételként maradt fent.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon