A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Montevideo 2011: Teen Angels koncert, hangbeállás, backstage adag

2017.04.11. 12:54, Viki

Előre szólok, szerintem ilyen hosszú bejegyzést még sosem tettem közzé. Olyan terjedelmes, hogy kénytelenek lesztek a Bővebben-re kattintani! :) Keresgettem youtube-on Teen Angels videókat, képeket koncertekről, hogy pakolhassak ki nektek párat, természetesen saját "kritikával" ellátva a videókat, és akkora mázlim van, hogy rábukkantam egy csomó mindenre, amiről érdemes lesz bejegyzéseket legyártanom nektek. Első körben a 2011. augusztus 13-i Montevideo-ban tartott koncertjükről hoztam el mindent, amit csak találtam (és persze csak azokat osztom meg, amik élvezhető minőségűek). Bár voltak rajongói felvételek, de arra jutottam, hogy csak a hivatalos oldal videóit pakolom ki. Ők sem profi kamerával dolgoztak, de mindenképp értékelhető a minőség minden videóról. Plusz, ez tényleg egy olyan szinten "egyben lévő" posztnak ígérkezik, hogy egybe letudom a képadagot (vannak rajongói fotók és hivatalos képek is a koncertről), a koncertről megjelent jó néhány videót - bár nincs minden dalról felvétel, de jó néhányról szerencsére kaptunk, így a "koncert" címkét is megkaphatta a bejegyzés -, ráadásul backstage felvétel is érkezett anno, sőt még a hangbeállásról sem feledkezett el a hivatalos Teen Angels csatorna. Szóval készüljetek, mert a fenti ikonra kattintva a jó néhány fotó mellett rengeteg videó is vár rátok, és ahogy már jeleztem is, egyenként a véleményemet is elolvashatjátok mindegyik felvétel felett. Csak mert muszáj kiírnom magamból. :D <3 Jó szórakozást!

KONCERT ELŐTTI BEKÖSZÖNÉS

A fellépésük napjáról kaptunk az együttestől egy rövid kis "bejelentkezést", beharangozták kicsit az esti koncertet. Érdemes megnézni a videót, florerr-nek hála elolvashatjátok az elhangzott dolgokat. Annyi, hogy Rochi hadarásából nem értett mindent, illetve Lali "sztorizásából" az elején, de a lényeg benne van, és nagyon hálás vagyok neki! :)

Nico: Hajnali fél 4 van, a reptéren vagyunk, úton Montevideo-ba, Uruguayba, ahol koncertet fogunk adni. Még egy kissé kómásak vagyunk... Nézzétek ezt az arcot...
Gastón: Nagyon álmosan, üdv, hogy vagytok? Nagyon szép ez a nap, nagyon korán van még. Itt vagyunk a reptéren, ezen a helyen, ahonnan a repülőgépek indulnak. És együtt vagyunk ezekkel a lenyűgöző személyekkel. Ezzel az arccal.
Peter: Jó utat.
Gastón: Úgyhogy mit fogunk most csinálni? Montevideo-ba utazunk és egy szuper koncertet fogunk adni. És arra várunk, hogy végre Ő [Lali - szerk.] is ideérjen.
Lali sztorizik...
Rochi: Üdv, itt vagyunk éppen, még mielőtt beszállnánk a repülőbe, hogy útnak induljunk Montevideo-ba. Még nagyon korán van. Lali nagyon fázik. Ott van.
(Gas: Ilyen még sosem történt velem.)
Rochi: És ott áll mosolyogva, úgy hiszem, hogy... De mindegy, mind együtt vagyunk, mint minden turnénál. Nagyon szép idő van ma. Szóval csak örülök, hogy találkoztunk.

SOUNDCHECK

Haladjunk időrendben, amennyire lehet. Mivel "csak" egy hangpróbás felvételt kaptunk, nincs nehéz dolgom ezen a téren. A koncert előtt bemelegítették a hangjukat a nagy fellépésre. A videó elején látjuk őket megérkezni a helyszínre, a háttérben hallható néhány rajongó örömkiáltása. Érthető. Nagyon aranyosak mindannyian, ahogy köszönnek vagy jeleznek a kamerásnak. Először kicsit a Vos Ya Sabés számukba hallgathatunk bele, aztán a videó hátralévő részében a Mírame, Mírate dalt nyomják. Elképesztőek! Nem mondom, hogy egy hamis hang sem csúszott be olykor 1-2 embernél, de épp ezért van a hangbeállás. Annyira látszik végig a felvételt nézve, hogy mennyire koncentrálnak, bár persze a turné okozta fáradtság jelei néha megmutatkoznak. Ők mégis mindent beleadnak már egy "szimpla" soundcheckbe is.

BACKSTAGE (KONCERT)

Két felvétel a koncertről backstage-nek felel meg az álláspontom szerint. Először is a nyitódal, a La Vida Es Mejor Cantando, ami nálam továbbra is a "legtutibb koncertnyitány", és ez így is marad örökre. Fergeteges, ennél jobb kezdőszámot elképzelni sem tudok. Annak külön örülök, hogy a koncert előtt közvetlenül énekelgettek még egyet a színpad mögött. Az őrjöngő közönség látványától jó értelemben még a hideg is ráz! Csodásak! Azt külön imádom a videóban, amikor Pitt odamegy a gitároshoz, és azt a hülye fejet bevágja, majd pedig Lali a kamera felé énekel. Meg persze Pitt szokásos mikrofonpörgetése sem maradhat el. Nico és Gas helycserés pacsiját imádom, bármikor is csinálják. Természetesen a hangoktól, amiket a vége felé kiénekeltek, állandóan lemegyek hídba. Ez itt sincs másképp. Bár a végén, amikor Rochi olyan magasan énekel, alig lehet már az üvöltéstől hallani, és mégis... vagy épp emiatt még durvább hatással van rám.

Még mindig backstage, mert bár ebben mondhatni semmi extra nincs, mivel például színfalak mögötti momentum sincs benne, csak az, ahogy nyomják a színpadon a közönségnek, de mégiscsak a színpad hátuljánál állt az operatőr és onnan lett felvéve. Azért nagyon kemény, ahogy a jelenlévő rajongók nem akarják abbahagyni az üvöltést. Csak egy kis részletet kaptunk az A Ver Si Pueden dalból, de hallani, milyen frenetikusan adják elő. És igen, szerintem a bulihangulatot nem kell elemeznem itt sem... :D <3

KONCERTRŐL HIVATALOS CSATORNA FELVÉTELEK

Íme a Cada Vez Que Sale El Sol dal. Legalábbis a rövidített, "nézőközönséget bezsongató" verzióban. Azért elképesztő, hogy alig több mint egy percben milyen szinten képesek bulizásra késztetni a fanokat. Amúgy nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én imádom ezt a számot, és persze egy rossz szavunk sem lehet arra, ahogy itt előadják. Azt a kis Lali-Nico momentumot nagyon szeretem, irtó cukik.

A sorozat főcímdalát is előadták, a Casi Ángeles-t. Ezt már megkaptuk teljes verzióban. Ennek az elején pedig Rocío és Peter kis pillanatáért vagyok oda, illetve amikor Nico kezd el énekelni, Lali és Gastón kis közös tánca is nagyon ott van a szeren. Pitt ismét mikrofont pörget (mily meglepő... :P), aztán a szólórésze közben nem tudom, mi az a mozdulatsor, amit bemutat, de már annyira kis "béna", hogy inkább szerethető kategória. Mondjuk mi nem az, amit ő csinál? :P A vége felé pedig olyan közös táncot nyomnak le, amiért végképp odáig vagyok. Ki ne hagyjátok!

A csodaszép Pensando En Vos is elhangzott Montevideo-ban az együttestől. Akármikor meghallom, legszívesebben elsírnám magam, annyira szép. És bár bevallom, Gastón szólójaként ütősebb (lehet, hogy a sorozatbeli történetszál miatt, ami a dalhoz kapcsolódik), de egyszerűen oda vagyok azért, amikor közösen éneklik koncerteken. Az pedig, hogy az első refrént itt végig a közönség énekli, elképesztő! Amúgy Lali szólórészénél nem tudom szavakba önteni, mennyire imádom, ahogy elkezdi énekelni. Ezt a fajta hajlítást rohadtul imádom, és ez biztos jót tett a már eleve fantasztikus számnak. A végén pedig, ahogy Gas befejezi...atyaég, most komolyan...egyszerűen hallani kell!

A próbáról készült videón már elnyomták, de íme a koncerten elhangzott Mírame, Mírate. Mit is mondhatnék azon kívül, hogy megérte az a hangbeállás? Csodás volt az egész úgy, ahogy volt. Leírhatatlanul gyönyörű már önmagában ez a dal, de így, élő fellépések alkalmával látni igazán...és ekkor a leginkább érezhető, milyen lenyűgöző a szám, és persze ők öten is. Mindannyian zseniálisak voltak, de kicsit azért előjön a Gastochi rajongó énem, és muszáj leírnom, mennyire szeretem, amikor Rochi és Gastón együtt dalolnak. Ebben pedig a szólósorokon kívül leginkább egymással énekeltek közös részt, és jaj... i-má-dom!!! :D <3

Bár az elejéből pár másodperc lemaradt, de íme a pörgős Hoy című dalukról a felvétel. Úgy gondoltam, hogy a poszt lezárásához nincs is jobb választás ennél a számnál. Ez tipikusan a megunhatatlan kategória. Minden másodpercét elképesztően imádom! Amikor egy ponton Nico odatartja Rociónak a mikrofonját és a lány abba énekel, az egyik kedvenc pillanatom. Vagy később, amikor Peter bedönti Lalit, a közönség pedig (érthető módon) úgy elkezd visítani, hogy csak na...hát bizony, azt a momentumot is imádom. Aztán, amikor Gastón hátrálva vigyorog Rochira...istenem, annyira aranyos. És persze ebben is kaptunk egy kis Lali-Nico duót. Sőt a legvégén némi Rocío-Pitt közöst is láthatunk. Amúgy rohadtul szeretem, amikor a gitárszólós rész alatt táncolnak. Eszméletlenül jók!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon