A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Alfonso interjú - Ariel Talent on the Road

2017.07.30. 10:54, Viki

Még a hónap elején készült Poncho-val egy interjú, amit most elhoztam nektek, ráadásul florerr bepötyögte nekünk a fordítását, köszönjük neki! Amúgy lesznek még interjúk, amiket a napokban megosztok veletek Alfonso-val kapcsolatban, mivel kaptunk néhány angol nyelvűt, és azokat hála az égnek, én is értem teljes egészében! :D <3

Mesélj egy kicsit nekünk az Elegido (A kiválasztott) c. film forgatásáról!
Poncho: A forgatás 75%-a Mexikóvárosban zajlott, a maradék pedig Spanyolországban, Barcelonában. Ramon Mercader történetét meséli el, egy katalánét, akit az orosz hadsereg képez ki Trockij meggyilkolására. Magyarán ez egy nagyon emblematikus ember története, akinek az életéről nagyon keveset tudunk. De mégis számunkra nagyon ismert Lev Trockij meggyilkolásáért. Ha ismerősöd jön például Mexikóvárosba, az az első, hogy elviszed őt Trockij házába.

Ez egy kevésbé népszerűsített projekted a többihez képest. Volt valami eltérő abban, ahogy ehhez a szerephez viszonyultál?
Poncho: Úgy hiszem, hogy minden egyes projekthez ugyanazzal az elszántsággal, komolysággal kell hozzáállnod, és ugyanazokat az áldozatokat meg kell tenned érte. Illetve nyitottnak kell lenned arra, hogy újra csapatban tudj együtt dolgozni. Ez a technika számomra működik, és igyekszem is így hozzáállni minden egyes munkához. És úgy hiszem, hogy amit Antonio (Chavarrías rendező - szerk.) megpróbált elérni ebben a filmben, az az, hogy meglássuk, ki is volt Ramon Mercader, hogy felépítsük az életét azokból az elemekből, dátumokból, biztos adatokból, amelyek ismertek az életéről. Az adatok nagy részét nem tudom, hogy Antonio honnan szerezte meg, de közel 7 éve szerette volna már vászonra vinni ezt a történetet. Időnként a két elem/adat közötti rész kitöltéséhez Antonio kénytelen volt a képzeletét is használni. Trockij háza is telve volt élettel, trockistákkal, akik New Yorkból, Európából érkeztek. Különösen sok francia érkezett, kanadaiak, észak-amerikaiak. Majdnem olyan volt, mint Bábel tornya, ennyi nemzetiségű színésszel együtt forgatni Mexikóvárosban nagyon érdekes volt. Ha pedig a reklámozásról van szó, akkor igen, lehetőségünk lett volna arra, hogy hagyományosan a mozikban jelenjen meg a film, de a Netflix egy olyan ajánlatot tett, aminek köszönhetően sokkal több embert érhetünk el. És ez volt az első olyan mexikói, spanyol koprodukció, aminek a Netflixen volt a premierje.

Hogyan lehetne kihasználni a Netflix adottságait arra, hogy a mexikói filmipart népszerűsítsük?
Poncho: Először is, legalábbis szerintem, nagyon nehéz összegyűjteni a szükséges finanszírozást és támogatást arra, hogy egy mexikói film elkészülhessen, és ha el tudod készíteni, nagyon nehéz elérni, hogy átlépje azt a határt, ami után már egy sikeres, jövedelmező befektetésnek számít a leforgatása, mindezt a két hetes vetítési idő alatt. Ezek az új platformok lehetővé teszik, hogy a nézők jobban megválogassák, hogy mit néznek, és hogy jobban hozzáférhessenek új történetekhez. És szerintem nekünk is csatlakoznunk kell ehhez a hullámhoz, ami szerintem egy nagyon jó kezdeményezés. Másrészt megemeli a lécet, nemcsak a sorozatok terén, hanem a filmek tekintetében is. Magyarán ez egy nagyon pozitív dolog, ami remélhetőleg a jövőben még több mexikói projekt számára válik majd elérhetővé.

Milyennek látod a mai mexikói filmipart?
Poncho: Úgy hiszem, hogy izgalmas dolgokat készítenek, mindig is nagy volt a választék. Az egyetlen probléma a kevés eladási lehetőségben rejlik, de úgy hiszem, hogy sokféle, változatos kategóriájú mexikói filmből válogathatnak a nézők.

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre