A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

The Utopia - Todo Va A Estar Bien előzetes + Rochi hír!!!

2017.08.18. 21:59, Viki

Bár külön posztba szerettem volna kitenni a hírt, de tegnap óta eszméletlenül csiga az internet - hálás köszi UPC -, és szinte lehetetlen frissítenem. Pedig elhihetitek, lenne mit kitennem mindegyik oldalamra. Na, de mindegy, most eldöntöttem, ha törik, ha szakad, ezt kipakolom nektek. A The Utopia pop-rock duó nagyon belehúzott, hiszen egy újabb dalukhoz kaptunk előzetest három nappal ezelőtt Gastón Instagram oldalán. Elképesztően jónak ígérkezik ez is, már tűkön ülve várom, hogy több dalukat is kiadják teljes egészében! <3 A bejegyzés végén meghallgathatjátok a megjelent részletet.

Egyébként egy másik volt Teen Angels tagról hoztam nektek egy csodás hírt, és ha úgy vesszük, nem gond, hogy egy poszton belül foglalkozom velük, hiszen nemcsak a Casi Ángeles sorozatban volt közük egymáshoz a karakterek romantikus mivoltát tekintve, illetve Eugenia kilépése után még két évig Rochi volt ugyebár a Teen Angels ötödik tagja, de emellett most is kb. egyszerre közölték, hogy kis kihagyás után visszatérnek a zenéhez! Rocío albuma a jelek szerint már tényleg a nyakunkon van, aminek én nagyon örülök, és akkor íme a hír, amit az Instagramján osztott meg velünk!!!

Augusztus 18-án pénteken este 7-kor várlak titeket a hivatalos Facebook oldalamon https://www.facebook.com/r.igarzabal az első élő bejelentkezésre, amit még sok fog követni!!!! Beszélgetni fogok veletek, előrevetítek néhány hírt, és..... akusztikus ajándék is lesz!!! Az albumról dalok?? Dalok, amiket ti szeretnétek?? Küldjétek a kívánságaitokat!!! Várlak benneteket!!! #album #megjelenés #néhánynap #kislemez 🙏🌊💥🌙🙆🌈

The Utopia - Volvere betekintő

2017.06.27. 23:42, Viki

Még májusban értesítettelek benneteket arról, hogy a Teen Angels 2012-es feloszlása óta zenében nem tevékenykedő Gastón visszatér, mégpedig a The Utopia pop-rock duó tagjaként, Aubrey Whitfield oldalán. Ígérték, hogy hamar hírt adnak magukról, és igen, kb. másfél hónappal a nagy hír bejelentése után most, néhány órával ezelőtt feltöltöttek nekünk egy dalrészletet, aminek címe Volvere! Hivatalos leírást is kaptunk hozzá:

A Volvere arról szól, hogy valamit csinálsz az életedben, és erősebbé válsz. A reményről az ambícióról szól. A The Utopia alig várja, hogy hamarosan megjelenjen ez a dal, és megmutassák a világnak, hogy Gastón és Aubrey itt maradnak!

Amúgy a dal nekem nagyon tetszik, alig várom, hogy teljes verzióban megkapjuk! Gas csodahangjára nincsenek is szavak!

Az év híre: The Utopia pop-rock duó megalakult!!!

2017.05.12. 12:22, Viki

Azt hiszem, még mindig nem tértem magamhoz a tegnapi csodahír miatt!!! Jelentem, most már a jelek szerint sokkal többet tudok a csodás Gastón Dalmau-ról is posztolni, hiszen a vizuális effektekért felelős szakemberré avanzsált Teen Angels tag visszatért a zenéléshez! Utoljára 2012-ben hallhattuk énekelni, az együttes feloszlása után ugyanis háttérbe szorította az énekesi karrierjét. Most viszont újra itt van, és Aubrey Whitfield brit énekesnővel megalapították közös bandájukat, a The Utopia-t!!! Ez még semmi! Már fotózáson is részt vettek Los Angelesben, szóval hamarosan várható friss fotósorozat Gasról, emellett már nem kell sokat várnunk, és kiadják az első kislemezüket, amin angol és spanyol nyelvű dalok is hallhatóak lesznek! Kövessétek a duót a hivatalos oldalukon, és mindenképp nézzétek meg a lentre betett videót! A stúdióban láthatjuk őket, ahogy ezerrel dolgoznak a dalaikon, sőt még énekelnek is nekünk egy rövid részletet, aztán jelzik, hogy hamarosan hallani fogjuk a számokat, amiket rögzítettek. Aztán a nemsokára megjelenő daluknak stúdióverziójába is belehallgathatunk a videó által. Én komolyan akárhányszor nézem meg a videót, elsírom magam! Évek óta nem eresztette ki a csodás hangját, most pedig végre visszatért! <3 Emellett tényleg leborulok elé, hiszen a videóban is jól látszik, nemcsak az énekléshez van tehetsége! Zongorázik, és még a hangkeveréssel, a stúdió körüli teendők kapcsán is képben van! A profizmus, ugyebár! Aubrey pedig remek partner lesz, ez is egyértelmű! Jöjjenek azok a számok minél előbb! :D

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Supernatural - Odaát - 13. Évad - Extrák - Infók - Érdekességek - Odaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - Odaátv    *****    Készítsük el együtt a születési horoszkópodat, látogass el az oldalamra és nézd meg a részleteket. Szeretettel várlak!!!    *****    Adóbevallás 2018 ! 17SZJA - 1753any adónyilatkozat letöltés szja adóbevalláshoz    *****    Részletes személyiség és sors analízis, ajándék 3 év elõrejelzéssel,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid!    *****    BOOKISLAND -> A könyvek szigete, ahol ötletet kaphatsz egy jó könyvhöz <- BOOKISLAND    *****    Rendeld meg asztrológiai elemzésed,nagyon kedvezõ feltételekkel,találkozzunk az oldalamon és válassz a sok lehetõségbõl!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Adóbevallás 2018 sms, határidõ, nyomtatvány és tudnivalók itt