A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Énekelj! - Rövid interjú Chinával magyar felirattal

2017.01.18. 16:58, Viki

Még előző év végén jelent meg az Énekelj című animációs film, amivel kapcsolatban már beszámoltam nektek arról, hogy China fogja adni az egyik karakter hangját. Nos, most hoztam egy másfél perces interjút, amiben Euge mesél kicsit arról, hogyan találta meg a szerep és miért vállalta el. Érdemes megnézni! A magyar feliratot köszönjük florerr-nek!

Gyors szavazás a The Exorcist sorozatra!!!

2017.01.16. 17:20, Viki

Most január 18-án kerül megrendezésre az idei People's Choice Awards, amin "Kedvenc új drámasorozat" kategóriában jelölve lett Poncho új sorozata, a The Exorcist is. Szerintem hamarosan lezárul ez a szavazás is - a legtöbb kategóriára már lezárták a voksolás lehetőségét -, így kérlek, addig szavazzatok, amíg lehet! Igen, többször is rányomhattok a sorozatra! Hajrá! Örülnék, ha megnyernék ezt a kategóriát, hiszen a tárgyalások már folynak a FOX csatornával a második szezonról, de egyelőre még nem rendelték be, így ha sikerülne elvinni a díjat, még több esély lenne egy új szezonra.

Sabado Bus 2011 fellépés + backstage magyar felirattal

2017.01.13. 10:50, Viki

Úgy gondoltam, ideje a galériát Teen Angels képekkel is bővíteni, hiszen eddig "csak" RBD tagokról töltöttem fel külön-külön és együtt fotókat. Most azonban ráakadtam néhány képre, és rögvest kinéztem magamnak egy 2011-es TA fellépés fotóit. Nincs sok kép, ráadásul kis méretűek, de a semminél jobbak, ráadásul egy komplett bejegyzést rá tudok építeni. A Sabado Bus egy argentin televíziós műsor, és 2011 nyarán ott vendégeskedett Peter Lanzani, és bizony egy "villámlátogatás" erejéig az együttes többi tagja is megjelent, hogy elénekeljenek egy dalt. A Pittre vonatkozó részt ide kattintva tudjátok megnézni, megjegyezném, tele van póló nélküli pillanatokkal. Felkeltettem az érdeklődést, lányok? :D A Teen Angels fellépéséről beillesztettem a videót, ha pedig érdekel, itt megnézhetitek az éneklés utáni velük készült rövid interjút.

Backstage bejegyzést is régen hoztam már, épp elérkezettnek látom az idejét, és mivel erről a bizonyos Sabado Busról anno kaptunk kulisszavideót, gondoltam, egy posztba besűrítem ezt is. Ráadásul ezúttal magyar feliratot is kaptunk hozzá, hála florerr-nek. Ez a harmadik ilyen backstage videó, amit megosztok, csakhogy az előző kettő inkább éneklős volt, mint beszélős, így nem láttam sok értelmét magyar feliratnak hozzájuk. Viszont ezt végigbeszélik, ezért is kértem meg florerr-t, hogy segítsen, hogy mindannyian értsük, miről is van szó benne. Köszönjük a fordítást! Érdemes megnézni. Pár mondatot írok is róla, ahogy eddig mindig.

Komolyan mondom, nem lehet betelni ezzel a videóval. Mindannyian mondanak nekünk pár mondatot benne, kivéve Petert, aki ugyebár épp a műsorban szerepel. Lali szerintem elképesztően cuki az egész felvételen, és nagyon drága - meg vicces -, ahogy suttogva bemutatja, kik vannak ott körülötte, és még a Teen Angels tagokra is külön-külön kitér. Aztán jót nevettem, mikor megjegyezte, hogy ő is ott van, csak nem igazán tudja, mit csinál. Nico igazi focirajongó, ez teljesen átjön a videóból. Remélem, tényleg sikerült időben befejezniük a fellépést, hogy még lássa a meccs végét. A videóban mindenképp az a kedvenc részem, ahogy együtt nézik Petert és együtt örülnek neki. Gastón és Nico elképesztően lelkesek voltak, azon szakadtam, amikor Nico lepisszegte Gast, hogy hallgasson el végre, és Lali is rákontrázott erre. Aztán mikor Pitt kicsit promózta az együttest, nagyon aranyos volt mindegyikük reakciója. A videó végén már tényleg ezerrel a fellépésre készülődnek, Nico, Rochi, sőt a legvégén még Gastón is megjegyzik, hogy már csak Peterre várnak. Szerencsére majd időben megérkezik közéjük, ennek a fentre kitett fellépés a bizonyítéka.

Ereklye: Julia Calvo látogatása a Teen Angels búcsúkoncerten

2017.01.08. 15:27, Viki

Nem kevés videó maradt fenn mind a Teen Angelstől, mind pedig az RBD-től, amiket idővel ki fogok tenni az oldalra. Nincs különösebb apropójuk, de ahhoz, hogy tényleg egyre jobban megismerjétek ti is ezeket az együtteseket, szerintem érdemes olyan felvételeket is megosztanom, melyek alapján még jobban megismerhetitek és megszerethetitek őket. Többnyire rajongói felvételekről van szó, most is egy olyat hoztam. Ennek az amolyan "cikksorozatnak" ereklye lesz a címkéje, arra kattintva éritek el mindet idővel. Először is egy Teen Angels videót hoztam, amit egy fan rögzített még a 2012. július 26-i búcsúkoncerten. Ugyebár az együttes a feloszlás előtt adott néhány koncertet a Gran Rex színházban. Onnan származik ez is. A bandát koncert közben lepte meg Julia Calvo színésznő, akivel amúgy a Casi Ángelesben játszottak együtt. Megjegyzem, a sorozat korábbi színházi előadásaiban is szerepelt. Lezajlott köztük egy tüneményes köszöntés, meg párbeszédek, majd pedig együtt előadták a közönségnek a Que nos volvamos a ver című számot. És bizony, florerr volt olyan kedves, hogy lefordította nekünk a videó elején lévő megszólalásokat. Jelezte, hogy nem 100%-os a fordítás, hiszen sokszor nehéz meghallani a videóban, épp mi hangzik el. Teljesen érthető. Bár nem olyan súlyos a hangminőség - ergo élvezhető, ha megnézitek -, de vegyük figyelembe, hogy nem profi operatőr vette fel, így a beszédet pláne nem egyszerű hova tenni. Na, de olvassátok el, aztán semmiképp ne hagyjátok ki a videót! Szerintem elképesztően aranyosak mindannyian, nekem és azoknak pedig, akik ismerik a Casi sorozatot is, nosztalgikus hatással bír. Sőt én megkönnyezem a felvételt, amikor csak látom. Tele van szeretettel!

"- Gyere, szőke göndörhajú (?), mi ez, hogy... Félpucéran szaladgálsz? (Nico-hoz fordulva)
- Hogy megnőttetek! (általánosan mindenkihez)
- Marianegra, életem. Te többet vagy félpucéran (?), mint a többiek... Boszorkány, boszorkány, boszorkány (a Salemi boszorkányok c. színdarab miatt)
- "Igen, de mégsem Patkány". Szépen megnőttél.
- "Kékharisnyás Patkány". Épp azt akartam mondani, hogy jól össze fogod keverni a buszokat [bondis] hazafelé (meg fogod kavarni a "Bandi-k" életét, ezzel a Dulce Amor-os szerepére utal)
- Tökéletes - Rochi
- Thiago úrfi! Kezdődjék a ...!
- Rendben, meghívtok énekelni? - Julia
- Természetesen - Lali
- Egy TeenAngels dalt. - Julia
- Melyiket? - Lali
- Olyat, amit szeretek. - Julia
- 10re... 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1..."

Las Estrellas reklám a csatorna sztárjaival

2017.01.08. 14:15, Viki

A Televisa sorozatainak ad otthont ez az adó már több évtizede. Pár hónapja váltott nevet, korábban El Canal de las Estrellas néven futott. Azóta egyre többet népszerűsítik, mégpedig a tévétársaság színészeivel. Sorra jelennek meg jobbnál jobb reklámok, és most végre kaptunk egyet, amiben Maite is látható, mégpedig Gabriel Soto és Cristián de la Fuente oldalán. Nagyon jó kis pillanatokat vágtak be róluk a reklámba. Egyébként augusztusban vették fel az ő jeleneteiket. Rajtuk kívül többek között Silvia Navarro, Susana González, Fernando Colunga és Erick Elías is feltűnnek a videóban. A fenti képre kattintva meg tudjátok nézni. Fantasztikus, ugye?

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG