A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Maite elhalasztja a következő single megjelenését

2016.04.15. 15:31, Viki

A szép színész-énekesnő nyilatkozott a Televisának nem is olyan régen, és elárulta, hogy a következő single lemezének megjelenését elcsúsztatja, és ha jól értettem a lentre belinkelt videóban, akkor ennek a második albumához van köze. Nincs még pontos dátum a cd-hez, de már bőszen veszi fel hozzá a dalokat! Illetve az El Arribo de Conrado Sierra című filmjéről is szó esik. Ugyan 2012-ben forgatták, de Mexikóban csak most márciusban sikerült bemutatni, az interjúban kicsit beszél a sztoriról és a karakteréről.

Dulce María - Dejarte De Amar dalszöveges videó

2016.04.14. 17:29, Viki

A napokban megkaptuk Dulce legújabb dalának a dalszöveges videóját. Ne tudjátok meg, mennyire imádom ezt a számot, ha meghallgatjátok, ti is biztos egy véleményen lesztek velem, annyira megragadja az embert már első hallásra. Amúgy februárban jelent meg a dal Dul legújabb sorozatához, a Corazón que miente (Hazug szív) telenovellához. Azt pedig mindenképp meg kell említenem, hogy bár a spanyol tudásom nem nevezhető épp bőségesnek, de mindenképp neki fogok állni hamarosan az együttesek dalainak, illetve a tagok szólóinak lefordításához, hogy a dalszövegekkel is mindenki tisztában legyen, aki hallgatja ezeket a fantasztikus nótákat.

Poncho apuka lesz!

2016.04.12. 00:03, Viki

Most egy nagyon örömteli hírrel érkeztem. Ráadásul igencsak friss, hiszen Alfonso mindössze egy órája osztott meg egy fotót velünk az Instagram oldalán, mellyel hivatalossá tette. Egy "daddy loves me" feliratú, édes rajzocskával ellátott póló képét töltötte fel. Igen, az ex-RBD tag és szerelme Diana Vázquez kisbabát várnak! A fotóhoz nem is írt mást, csak...

Rendkívül boldogan!

Elképesztően örülök ennek a hírnek, biztos csodás édesapa lesz! A twitteren a "Poncho" már világtrend is lett pár perccel ezelőtt!!! Gratuláljunk a leendő szülőknek! :)

Empezar Desde Cero vagy Que Hay Detras?

2016.04.11. 18:42, Viki
Címkék: rbd kérdés videó

Már több napja nem tettem fel ilyen szavazós kérdést, szóval szerintem épp itt van az ideje. Maite Perroni - szerintem itt Magyarországon nem sok embernek kell bemutatni az Árva angyal sztárját - elárulta, melyik két dal volt a nagy kedvence az RBD-s dalaik közül. Most ezt a kettőt állítom szembe egymással. A dalokat is értékelhetitek, bár azért osztok meg koncertfelvételeket, mert szerintem azokat is figyelembe vehetitek a döntések során, hiszen a fellépéseknek mindig megvan az alaphangulata, na meg azoknál dől el, hogy tényleg milyen tehetségesek. Kíváncsian várom a véleményeteket kommentbe! :)

 

Lali és a híres Queen dal

2016.04.07. 11:27, Viki

Elnézést, hogy nem voltam, pedig lenne pár régebbi cikkfordítás, amit terveztem, csak picit elúsztam. Jövő héten már jobban rá fogok érni, így akkorra ígérek igazán frissítést. Addig majd még keresgetek, aztán szépen rátok zúdítom. Viszont arra a döntésre is eljutottam, hogy nem csupán a közvélemény-kutatás és a Hét Videója révén fogok veletek felvételeket megosztani, hanem "csak úgy" alapon is, hiszen így még több esélyetek van szembesülni az együttesek tagjainak tehetségével! Ma és holnap főleg ilyen felvételekre számítsatok! Kommentbe ezekhez is várom ám a véleményeteket, ha gondoljátok! Tényleg erősen bízom abban, hogy sikerül jobban bevezetnem titeket a Teen Angels és az RBD világába. Most az ex-Teen Angels tagról, Lali Espósitóról hoztam egy koncertfelvétel részletet, melyen a Queen egyik híres dalát adta elő az idei Villa Maria Fesztiválon. Én speciel imádom, ti mit gondoltok?

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG