91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)
Elite
2 hely!
Chat
Információ
Szerkesztő: Viki Design: Rose {#04} Egyéb kód: Efruse Téma: RBD & Teen Angels Nyitás: 2016.03.15.
Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.
A híres OneRepublic amerikai pop-rock együttes legújabb klipje azért is érdekes számunka, mert Dulce is feltűnik benne, konkrétan 1:40 környékén látható néhány másodperc erejéig. A színész-énekesnőt maga az együttes kérte fel cameo szerepre, amit már csak azért sem volt nehéz kivitelezni, mert Mexikóban forgatták le a klipet, ami augusztus végén debütált a banda VEVO-csatornáján. Nézzétek meg, szerintem jó kis szám, Dult meg jó látni egy ilyen népszerű együttes videóklipjében.
Uckerről ritkán hozok hírt, és most igencsak jó érzés leírni ezeket a sorokat. Még áprilisban tettem közzé azt a remek infót, miszerint Christopher visszatér a televíziózás világába, ugyanis főszereplő lesz a FOX egyik új sorozatában, a 2091-ben. Most már premierdátumunk is van, a 13 részes első évad pilot epizódja október 18-án kerül adásba. A sorozat szinopszisát is elhoztam, a fenti képre kattintva pedig megtekinthetitek az első promóciós fotót Christopherről, aki Inpar karakterét formálja meg.
2091-et írunk. A világ hét legjobb játékosa, akiket egy erős vállalat toborzott, hogy Calisto holdjára utazzanak, egymás ellen kell játszaniuk egy extrém videójátékban. De minden megváltozik, amikor egyikük felfedezi a baljós igazságot, ami el van rejtve a játékban, és veszélybe sodorhatja a saját életüket.
Most ismét Teen Angels blokk érkezik a közvélemény-kutatásban. Ráadásul a legelső ilyen kérdésemnél is ugyanazt a dalt vetettem össze, mindössze az volt a kérdésem, hogy Eugeniával tetszik-e nektek jobban az adott szám/fellépés, aki ugyebár 2010 végéig volt az együttes tagja, vagy Rochival, aki utána vette át a helyét. Nos, most ugyanez a kérdésem. Adva van egy dal, egy szuper együttes, és két tehetséges csajszi. Nektek melyikük előadásában tetszik jobban a dal? Persze lehet értékelni a többieket is, mindössze most arról van szó, hogy különbség leginkább a két lány miatt áll fenn. :D <3
Pár nappal Rochi és Peter szülinapja után egy RBD tag is ünnepelt. Alfonso Herrera ugyanis augusztus 28-án lett 33 éves! Egy rajongói videóval kívánok neki utólag is boldog születésnapot! :)
A tegnapi nap igencsak különleges volt, hiszen nemhogy egy, rögtön két szülinaposunk is volt. Ráadásul mindketten a Teen Angels tagjai voltak. Régen mindig együtt ünnepelték nyilvánvaló okokból, ám mióta véget ért a sorozat és a banda is feloszlott, ez természetesen már nincs így. Rochi 27, Peter pedig 26 éves lett! Egy 2012-es rajongói videóval szeretném felköszönteni őket utólag is. Remélem, csodásan telt a szülinapjuk!