91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)
Elite
2 hely!
Chat
Információ
Szerkesztő: Viki Design: Rose {#04} Egyéb kód: Efruse Téma: RBD & Teen Angels Nyitás: 2016.03.15.
Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.
Most sikerült megnéznem az 1x04-et, és egyszerűen elképesztő! Hoztam a rész előzetesét is azoknak, akik inkább azzal nyitnának vagy először arra kíváncsiak, emellett hivatalos epizódképek is kerültek fel hozzá a galériába! A részről annyit, hogy talán ez volt az eddigi legjobb! Poncho is sokszor feltűnt benne, de persze nem ez az egyetlen pozitívum. Egyre jobban elmélyedünk az ördögűzés témában, ezt pedig baromira élvezem. A karakterekbe is természetesen egyre inkább belelátunk. Akár az életüket, akár a jellemüket nézve. Tomas atya végre valahára elkezdi az ördögűzés "tudományát" gyakorlatban alkalmazni, már alig várom, hogy lássam. A duójukat nagyon bírom Marcus atyával, minden jelenetüket imádom, és hamarosan még többet kapok belőlük. Ami még nagyon érdekel, az Jessica és Tomas kapcsolatának alakulása. Kíváncsi vagyok, hogy a papi hivatása lesz-e erősebb vagy a vonzalma/szerelme a nő iránt. Mondjuk nem hiszem, hogy a papság az ő Sorsa. Sokkal inkább az ördögűzés. És ahogy hallhattuk is a rész folyamán, nem attól lesz valaki ördögűző, hogy viseli-e a papi gallért vagy sem. Isten választja ki a megfelelő személyeket erre a feladatra. Szívem szerint máris megnézném az 5. részt, de inkább húzom még a dolgot, hiszen az 1x06 majd csak pénteken kerül adásba, és bár felhalmozni sem szeretném a részeket, mert nem tudom, lenne-e időm behozni az esetleges lemaradásomat, de teljesen felzárkózni sem szeretnék, hátha egyszer úgy ér véget valamelyik rész, hogy úgy érzem, rögvest meg kell néznem a következőt. Ezért jobb, ha mindig 1-2 résszel le leszek maradva.