91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)
Elite
2 hely!
Chat
Információ
Szerkesztő: Viki Design: Rose {#04} Egyéb kód: Efruse Téma: RBD & Teen Angels Nyitás: 2016.03.15.
Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.
Már pár napja tudjuk, hogy Lali meg fog lepni minket valamivel, de csak néhány órával ezelőtt derült ki, hogy mi is az pontosan. A csodás argentin énekesnő ugyanis felénekelte a Coca-Cola hivatalos dalának, a Taste the Feeling-nek a spanyol verzióját! Sőt egyből a klipet kaptuk meg hozzá! Szerintem fantasztikus lett! Oké, a klipben igazság szerint nincs semmi extra azon túl, hogy a Coca-Cola logója előtt táncol néhány táncossal egy klubban és jól érzik magukat, de ha belegondolunk, épp ez a lényege! Amúgy nem az elfogultság beszél belőlem, de valamiért nekem ez a feldolgozás jobban tetszik, mint az eredeti (itt eléritek), pedig amúgy azt is szeretem. Nézzétek meg!
Még januárban elkezdtem ezt a "cikksorozatot", akkor egy Teen Angels búcsúkoncertes különleges videót hoztam el nektek florerr fordításával. Most az RBD-n a sor, de ezúttal kicsit sem vidám témában posztolok. Még 2006 elején a banda Sao Paulóban tartott egy találkozót, és az autogramosztás alatt keletkezett pánik során három fiatal férfi vesztette életét, és több mint negyvenen megsebesültek. A jelek szerint a bevásárlóközpontban, ahol az aláírás osztogatását tartották, nem volt elég hely, és ez okozta a tragédiát. Az ezt követő hétvégén felléptek volna egy műsorban, de a halottakra való tekintettel ez elmaradt. Az RBD tagjai nyilatkoztak ezzel kapcsolatban, én pedig erről hoztam el a felvételt. Christopher szövege nincs a videóban, de a többiek utaltak rá. Mindannyian a könnyeikkel küzdenek (páran el is sírják magukat), én pedig akárhányszor megnézem, könnyezni kezdek. Hatalmas szívük van, és látszik, mennyire megviselte őket a tragédia. Biztos úgy érezték, hogy részben az ő hibájuk, még ha ez nincs is így. Csodálatos emberek, és így 11 évvel később itt az oldalon, ezáltal szeretnék megemlékezni az elhunyt rajongókról! :( <3
Anahi: Ahogy Cristopher mondta, tegnap este értesültünk róla. És... és csak azt szeretnénk üzenni nekik, hogy... Teljes szívünkből szeretjük őket. És reméljük, hogy hamar visszatérhetünk... hozzátok és hozzád. Köszönünk mindent, amit értünk tesztek. És ez egy olyan csapás, aminek sosem kellett volna megtörténnie. Köszönöm.
Poncho: Rendben, először is... Egy... Köszönetet szeretnék mondani egész Brazíliának. Ahogy Christopher is mondja, nem könnyű... Ez egy szomorú esemény. És... a legőszintébb részvétünket szeretnénk nyújtani... a családnak... Ez... Ez egy nagyon mély szomorúság, amit érzünk. És egyszerűen csak azt szeretnénk mondani, hogy... az RBD... azért zenél, hogy felvidítsa a szíveket. Hogy boldoggá tegye az embereket. És mi folytatni fogjuk az utazást [turnézást], hogy örömet szerezzünk az embereknek. És mindent köszönünk. Nagyon sajnálom.
Riporter: Köszönjük. Hogy érzed magadat a történtekkel kapcsolatosan?
Dulce: Sokkosan érezzük magunkat, ... Igazán szomorú pillanatot élünk meg. Úgy érzem, hogy... Lenyűgöző olyan országba érkezni, ahol ennyi szenvedéllyel, érdeklődéssel fogadnak minket. Mi is érintettek vagyunk ebben. Azért jöttünk, ahogy előttem már mondták, hogy minden szeretetünket megosszuk. Itt hagyjuk [a szeretetünket] egy olyan országban, amit sajátunknak érzünk, mióta betettük a lábunkat Brazíliába. Mi... erre vagyunk elkötelezve. Arra, hogy boldoggá tegyük az embereket, hogy minden szeretetünket, kedvességünket átadjuk. És ez valami olyasmi, amit nem tudunk megmagyarázni, ami nem a mi döntésünk. Úgy érezzük, mintha... a mi részeink lettek volna. És ez olyan, mintha... Ezek olyan emberek, akik szeretnek minket és, akiket mi így szeretünk... ezt nem tudod... irányítani. Minden szeretetünk a családé. Veletek vagyunk és... és hozzon ez megerősödést és okulást mindannyiunk számára, akik... átéljük ezt a nehéz időszakot.
Riporter: Köszönjük.
Christian: Úgy hiszem, hogy...összetört a szívünk. Ez olyan, mintha... családtagjaink hunytak volna el, mert annak tartjuk őket. Nem tudom kifejezni... a fájdalmat, amit érzünk. Ez minden.
Maite: Én úgy hiszem, hogy... hogy nincsenek szavak... amelyek gyógyírt hozhatnának arra, ami történt. Hogy... Hogy... Hogy nem kell semmit sem mondani ahhoz, hogy ezen az időszakon átjussunk és, hogy... sajnálatos módon ezt szeretném. Mi nem ezt szeretnénk. Amit szeretnénk, az az öröm és szeretet átadása. Szeretnénk visszatérni mindahhoz, amit adtunk. És... Nem tudom, mert végtére is így nem érhet véget [az interjú], igaz? A teljes szívünket odaadjuk, a teljes lelkünket ... Nektek adjuk, mindenkinek és a családnak elsősorban. Teljes szívünkkel veletek vagyunk. Úgy hiszem, hogy ez egy olyan pillanat, amikor még inkább emberek vagyunk. És így látni a dolgokat, szívből jövően. És a legszebb fényben és legjobb 'energiában' látni őket és, hogy... ők már jól vannak, egy csodás helyen és... és valóban ez a szándékunk... Nagyon elszomorodtunk, ez egy olyan dolog, amit nem csak úgy mondunk.. Nem tudom, hogy ők mit gondoltak... És nagyon sajnáljuk.
Dulce a DM World Tour miatt mostanság sok talk showban tette és fogja is még tiszteletét tenni. Az interjúkat (legalábbis a legtöbbet) azért nem áll szándékomban kitenni, mert nem látom sok értelmét, hiszen én nem tudom lefordítani nektek. Viszont ha fellép, azt mindenképp közzéteszem a lapon. A hónapot az Altas Horas műsorban indította az énekesnő, ahol két dalt is előadott! Az interjút a Rompecorazones című gyönyörű dalával indította, aztán beszélgettek vele kicsit, végül a No Sé Llorar szerzeményt is előadta, amit ide kattintva tudtok megnézni.
Ugyebár azt már leírtam az előző posztban, hogy Dulce új albuma március 10-én került a boltok polcaira (ha szeretnétek végighallgatni, ide kattintva megtehetitek, a leírásban ott van a dallista is), a DM World Tour pedig tegnap kezdett a Metropólitan színházban, amiről korábban a sajtótájékoztatóról hoztam is képeket és videót. Arról is beszámoltam korábban, hogy ezen a nyitókoncerten sor kerül egy apró kis RBD újraegyesülésre, hiszen Dul egyik vendégfellépője Christian Chávez lesz. Nos, ez megtörtént, egy remek kis Medley-t dobtak össze a közönségnek, óriási sikert aratva. Én pedig nem szégyellem, könnyekben törtem ki a videókat nézve. Eddig két részletben és nem a legjobb minőségben, de a teljes Medley-t megkaptuk. Főleg RBD dalok tették ki a duettjüket, de a kezdődaluk a Clase 406 sorozatból volt, amiben még a Rebelde előtt játszottak együtt 2002-ben. Úgyhogy bőven megvolt a nosztalgiázás. Lent megnézhetitek a két videót (ha kapunk jobb minőségűt, cserélem!!! - CSERÉLVE!!!), illetve elhoztam a koncert dallistáját is. Nem hiszem, hogy ez lesz a végleges és állandó dallista, hiszen Christian nem lesz ott minden Dulce koncerten a jövőben, így annyiban minden bizonnyal változni fog, mindenesetre tegnap ezek a dalok hangzottak el. Képeket majd hozok, ha összegyűlt néhány (bár nem jó a gépem, így nincs PS, de a galériába mindenképp teszek fel fotókat majd, aztán belinkelem).
O Lo Haces Tú O Lo Hago Yo
Invencible
Al Otro Lado de la Lluvia
Corazón Confidente / Entre Azul Y Buenas Noches
Luna / Pensando En Ti / Vacaciones / Lo Intentare
Ingenua
Antes Que Ver El Sol (ft. Sebastián Yatra)
Presentimiento
Te Daría Todo / Déjame Ser / Más Tuya Que Mía / Dejarte de Amar
Tal Vez En Roma
Lágrimas
Un Minuto Sin Dolor
Cicatrices
No Sé Llorar
Te Quedarás
Dos Enamorados / Inalcanzable / Aún Hay Algo / Un Poco De Tu Amor /
Sólo Quédate En Silencio / Tras de Mi (ft. Christian Chávez)
Mielőtt rátérek a tegnapi koncerthírekre, amik máris sokkal jobbá tették a napomat, muszáj közzétennem a március 12-i autogramosztásról és fotózkodásról kapott rövid videót. Dulce harmadik stúdióalbuma, a DM március 10-én jelent meg, és ugyebár a nagyszabású világkörüli turnéját tegnap kezdte meg, de a lemezt már a megjelenés óta promótálja, ugyanis számos mexikói településre elment, hogy dedikálja a várakozó fanoknak a cd-t, illetve közös képeket készítsen velük. Metepecből kaptunk róla egy felvételt, elképesztően aranyos. Az elejét meg is könnyeztem, amikor azt a minden bizonnyal fogyatékkal élő fiatalembert ölelgette. Tündériek voltak! <3 Végig nagyon kedves minden rajongóval, érdemes megnézni.