A hét videója

91. hét: Szerencsére nem kevés felvétel maradt fenn a Teen Angels-Casi Angeles korszakból, amikből bőven tudok szemezgetni, amikor a Hét Videójának kiválasztására kerül a sor. A Gran Rex színházi előadás 2010-es műsorával több helyre is "beugrottak", például Trelewbe is, mégpedig novemberben. Durva belegondolni, hogy most már ez a felvétel is elmúlt 7 éves. Euge nem sokkal ezután lépett ki a bandából. Ha megnézitek ezt a csodavideót, ami amúgy három dalt foglal magában (az elsőnek az elejéből maradt le egy pici), akkor például láthatjátok azt is, hogy China haja már nem is a megszokott szőke, hanem sötétbarna. De ezt csak érdekesség gyanánt mondom, hiszen ha csekkoljátok, úgyis észreveszitek. Több szuper videó is került fel a trelewi fellépésről, és azért választottam ezt, mert itt mind a hat tagot csodálhatjuk a sorozatban szintén szereplőkkel együtt. Ezt úgy értem, hogy bár Rochi itt még nem volt Teen Angels tag, de a videó első dalában hallhatjuk énekelni, ráadásul Gastonnal az egyik legcsodásabb duettet! <3 Sosem titkoltam, többször is leírtam már, hogy imádok én mindenkit a csapatból, az egész sorozatból, de ők ketten a szívem csücskei! <3 És hát sírhatnékom van ettől a videótól, amikor őket nézem! Ezután kicsit bepörgött a buli a Hoy te vi-vel, amit mindig ezer wattos vigyorral nézek. Ez itt sem kivétel. Imádom ezt az energiát! És rögtön az elején "meghal" a nép Lalitól és Petertől. :P Hozzátenném, hogy a rajongó, aki felvette, igazi Laliter fan, mert amikor csak lehetett, ő egyedül rájuk fókuszált. :D A dal végén azoktól a pózoktól kihalok a világból. Ezután jött az All I need is vos. Imádom ennek a dalnak a hangulatát, és ez itt is remekül átjött. Ekkor már a rajongók is őrület közepébe kerültek. :D Nagyon szeretem ezt a videót, nézzétek meg mindenképp! :)

 
Elite

 

   
   
  
 
 

2 hely!

 
Chat
 
Információ

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#04}
Egyéb kód: Efruse
Téma: RBD & Teen Angels
Nyitás: 2016.03.15.

Az oldal nem áll kapcsolatban az együttesek tagjaival, sem családtagjaikkal, menedzsereikkel, ez csupán egy rajongói oldal.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főoldal

Abraham Mateo ft. Dulce María - Te daré mi corazón

2016.10.23. 10:41, Viki

Abraham Mateo október 21-én a mexikói Auditorio Nacional hangversenyteremben adott koncertet, és Dulce María volt a meghívott vendége, el is énekeltek egy közös dalt! Nagyon szépen szólt, érdemes meghallgatni!

Tour Love Rio - Duett Lexával

2016.10.23. 09:51, Viki

Pár nappal ezelőtt Maite a Tour Love egy újabb állomásán, Rio de Janeiróban lépett fel. Kaptunk egy kis betekintő videót, melyben rövid ideig egy RBD dal részletét is hallhatjuk Maitétól. Illetve végignézhetjük a duettjét, amit a helyi híres énekesnővel, Lexával adott elő. Csekkoljátok! :)

Közvélemény-kutatás: a saját véleményem #6

2016.10.20. 17:34, Viki
Címkék: személyes

Ismét összejött annyi közvélemény-kutatós kérdés (sőt még több is), amiből a szokásos hármas blokkot meg tudom írni a saját véleményemmel ellátva.

Liso, Sensual vagy A Rabiar?
Ennél a választásnál nem volt nehéz dolgom, sőt rohadt könnyű volt, ami azt illeti. Eleve a rockosabb hangzású dalok nálam előnnyel indulnak. Élek-halok ezért a műfajért. Az A Rabiar pedig rock-faktorilag magasan legyőzi a Liso, Sensualt. Ha pedig ez nem lenne elég, sokkal tisztábban is szóltak a hangok a második dal esetében. Félre ne értsetek, én hamisan is imádom őket - ők is emberek -, de ha már le kell tenni valami mellett a voksomat, akkor sokat nyom a latba a tiszta énekhang. A Lisóban nem egyszer csúsztak el. Nem zavaró, a koncert hangulatából semmit nem vett le, de az A Rabiarban így hirtelen megkockáztatom, hogy egy hamis hang sem hagyta el a torkukat. Koreográfiát tekintve mindkettő felvételen remekelnek, abba nem tudok belekötni. Amúgy még egy pluszpont a második videónak: Anahí és Poncho hülyülése és cukisága isteni.

Estoy Aquí Otra Vez - Eugenia vagy Rocío?
Nyugodtan vádoljatok elfogultsággal. Nálam most (is) az erősebb hang győzött. Egyszerűen kellett Rochi erőteljes hangszíne ehhez a dalhoz, a hajlítgatásról, amit leművelt a dal közben, ne is beszéljünk. Euge is szépen elénekelte, de nekem ehhez a dalhoz túl gyenge az ő hangja. Ide egyszerűen Rochi kell. Na meg még egy dolog, ami a Rocío felvétel oldalára billenti a mérleget: számomra itt sokkal érezhetőbb volt, hogy "egyben" van a csapat. Nagyon édes momentumaik voltak egymással, és szerintem sokkal inkább egymásra is voltak hangolódva a 2012-es Gran Rex búcsúkoncerten.

Live In Rio: Este Corazón vagy A Tu Lado?
Itt nem volt könnyű dolgom. Az Este Corazónban annyi olyan apró pillanat van, amiért elepedek. Például mikor az elején Christopher letérdel Dulce elé, aztán meg elképesztően érezhető köztük a kémia, vagy amikor Anahí és Poncho duettrésze van, és oké, kémia ott is durván megvan, de milyen édes már, hogy Any nem tudja befejezni a részét, mert elneveti? :D Hangilag nem is emelem ki, hiszen mindannyian elképesztően jól nyomták. Aztán ami igazából segített eldönteni, az ezúttal maga a dal volt. Az A Tu Lado nekem nagyobb favorit. Illetve ami még rendkívül pozitív dolog, hogy ebben a dalban mindenkinek volt több-kevesebb szólórésze. Azért ez is számít nálam! Nem mellesleg a végén elképesztően édes, ahogy a rajongó felszalad a színpadra egyenesen Christian karjaiba. Annyira aranyosan reagált ő és Alfonso is. :D

Dulce María & Joey Montana - Volvamos klippremier

2016.10.20. 17:16, Viki

Végre megjelent Dulce és Joey Montana közös dalának a klipje! Nektek hogy tetszik?

The Exorcist 1x02 - Lupus in Fabula

2016.10.17. 13:49, Viki

Torrent | Angol felirat | Magyar felirat | Online

A napokban végre elkészült Poncho sorozatának második részéhez a magyar felirat. Rendszeresen csekkolom, hogy van-e már a részekhez magyar felirat, és bár most már a 1x04 is adásba került, én továbbra is csak akkor osztom meg a részeket, ha már van hozzájuk magyar felirat. Remélem, nem gond! :) Erről a részről pedig annyit, hogy ismét érdekes volt, sőt talán a pilotnál is jobban élveztem. Alakulnak a szálak, és érdekes látni, ahogy Tomas atya egyre jobban belekeveredik ebbe. Persze ez nagyrészt Marcus atyának köszönhető. Tomas magánéletébe is picit jobban beleláthattunk a rész közben...például megismertük a pilotban emlegetett Jessicát. A Rance család sztorivonala meg egyértelműen a legérdekesebb. Alig várom, hogy még jobban belemásszunk! Nem tudom, kivárom-e a 3. epizód magyar feliratát. Most valahogy kedvem lenne lenyomni...nektek majd ugyebár kiteszem a linket, amikor jön a felirat hozzá. :) Amúgy, ha már belenéztetek: nektek hogy tetszik a The Exorcist?

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG